Mikor kialszanak a fények
Magányos szobámba vissza térek
Nincsenek már hajnali hívások
Nincs kihez hazatérek
Átölelem párnám
S búcsut mondok a napnak
Hogy a hold köszönjön vissza
Nem hoz már megnyugvást
Az álom, nincs ki mellett ébredek
S félek az élet ösvényein
Így eltévedek
Álmos szavaim a kopár falaknak szólnak
Nem válaszol már senki
Miket valaha neked mondtam
Már csak mint emlékek
Bennem szólnak
Mikor kialszanak a fények
Eljött az éjszaka
Mindenki hazatér valahova
De nekem hol van az otthonom?
2 hozzászólás
Hát ma mindenki szomorú? szebb napot!
Barátsággal Panka!
Valóban, nagyon lehangoló a versed. Tudom, másoknak is vannak ilyen napjai, de remélem, nem tart sokáig. Én legalább – azt kívánom Neked.
Egy megjegyzésem lenne: Versnél is – nem csak prózai írásoknál – előírás, hogy mondatokban fogalmazzunk. Hiányzik versedből a mondatot lezáró pont vagy más írásjel.
Üdvözlettel: Kata