Lassan száll az élet velem,
mint csiga, vinszolom magam,
a megszépült tér felé
gyenge erő kerget engem,
mert nem jó helyet foglaltam
a burokból kifelé.
Elődeim tiszta javas,
számomra jövőt nem szőttek,
tetteimben én magam
vagyok magamnak unalmas,
gonoszaim belém köttek –
ezt ki tépi le rólam.
Csontjaimban összezúzva
belül sinylődik a lelkem,
kedélyesség messzünnen
kialszik bennem,vonszólva
kinlódik,legalább nekem
kellene mennem innen.
2 hozzászólás
Kedves Szejke!
Szomorú sorsokat rejt a versed gyönyörűen megírtad!
Szeretettel: marica
Köszönöm szépen marica!Sokunkal van,hogy elbán'az élet.