Vacogva sétálok a város utcáin, a tél már hallom, a küszöbnél kopog,
Elillant ez az év is, a köztéri szökőkút sem locsog…
Gyorsan lépdesek haza, fejemben sok minden kavarog,
Körülöttem az utca éles zaja hangosan morog.
Elmosódott, fakó emlékek keringnek fejemben,
a sietés közben egy nagy pocsolyába léptem.
Fejem a múltba, szemem a jövőre tekint,
kettészakadt az elmém, mily hideg van odakint.
Rohanok, homlokomon folyik a verejték,
hideg jégkönnyé fagyva marja bőröm redőit…
Itt van a tél mindenki behódoltaték,
ki ellen áll, meghal, gyűjtse az erőit.
lépek, szökkenek, szaladok, rohanok,
már szinte repülök, haza, hozzátok.
füst száll az utcába, a halál füstje,
a telet üdvözli minden, könnyet hullajtok.
Még nincs veszve semmi, az ősz még meg nem halt,
első jelét a tél, még le nem hullatta.
A kiskapuhoz érve, véres csúf arccal,
lázam leterít, de a kulcsot berakva,
az ajtón beesve,
lehullok a földre
s egy óriási hópehely hullik…
az orrom hegyére…