Elmúlik harminc év,
elfújja langy szellő;
s hogy életünk mit ér
ha az idő eljő?
Harminc év sorscsapás,
harminc zord, hideg tél
elfelejtett szavát
őrzi. Ó, mily csekély!
Mily kevéske vigasz
tudván mi volt, s mi lett;
ami itt hű s igaz,
összetört sok szivet.
Harminc év hibája
kiált a lelkembe,
ám ezek dacára
nem hull árny nevemre.
4 hozzászólás
Kedves Davey!
Ismét nagyon jó verset írtál, rövid, de annál többet mond. Vajon kiről szólhat, ezen tűnődöm…, hallja szavad?
Tudod, hibák jó, ha vannak, bár szétmarcangolják az embert, de nagy tanítók! Soha nem késő okulni belőlük!
Gratulálok versedhez!:)
Kedves Davey!
Nagyon tetszik a versed, gratulálok szívből!
Harminc év sorscsapás,
harminc zord, hideg tél
elfelejtett szavát
őrzi. Ó, mily csekély!
Ez olyan csodás megfogalmazás, hogy csak na! :-))
Engem is érdekel,vajon kinek a naplóját olvastad….?
Üdv,
Zsolt
Ui: KÖszi, hogy voltál nálam, s a hsz-edet!
Drága Davey! Jó hogy újra olvashattam tőled versed, nagyon tetszett! Főleg az utolsó versszak tetszik. Gratulálok hozzá! Szeretettel: Andika
Köszönöm nektek! Hogy kinek a naplója? Egy távoli rokonomé.