Ez a föld az életem,
Mert én ide születtem,
Ide jöttem világra,
Itt találtam hazára!
Nem adom! Hazámat nem adom!
Hazámat nem adom! Hazámat nem adom!
Nekem zöldell itt a fű,
A magas tűlevelű,
Napnak fénye simogat,
Szélnek keze cirógat.
Nem adom! Hazámat nem adom!
Hazámat nem adom! Hazámat nem adom!
Nekem bugyog a forrás,
Tiszta íze oly csodás,
Ez hazámnak a könnye,
Verejtéke öröme!
Nem adom! Hazámat nem adom!
Hazámat nem adom! Hazámat nem adom!
Nekem állnak a hegyek,
Égbe sziklák merednek,
Hogyha én azt Megmászom,
A világot belátom!
Nem adom! Hazámat nem adom!
Hazámat nem adom! Hazámat nem adom!
Nekem ragyog holdanyám,
Csillagfényű a hazám,
Szívemből én imádom,
Csak egy van a világon!
Nem adom! Hazámat nem adom!
Hazámat nem adom! Hazámat nem adom!
2 hozzászólás
Egyetértek veled, Regős: nem adjuk!
Üdv: Colhicum
Ez olyan talpra magyaros vers.Olvastam tőled jobbat is.A melldöngetős magyarkodások ideje szerintem lejárt.Ami nem azt jelenti,hogy a hazáról le kellene mondani.Szívdobogtató,ám túlszavalt.