A tavasz ráerőltette magát a tájra.
Ismeretlen-idegen szabadságról súgott-búgott a nyugati szél. A téli álmukból felzavart fák még halottnak tetsző ágai fájón ébredeztek, szégyenlősen meredezve csupaszon-fáradtan az ég felé. Sejtjeikben halványan derengett a rügyeknek, harsány zöld leveleknek, bazsarózsaszín virágok illatának emléke.
A járdán kavargó bolondos-suhanc szél őszi-száradt levelek csonkjait kérte fel újra és újra táncra. Keringőzni kapta fel őket, reménykedve abban, élettel leheli át ismét az egykor zöld nedvek hajszálvékony útjait.
A ház konyhaablaka a tél emlékébe dermedt, kongón üres utcára nézett. Időnkívüliségében minden olyan volt, mintha rég elmúlt volna.
Halott csönd dobbant az utcán, hol szaporábban, hol óvatosan. Szürke felhők úsztak az égre, majd szomorú-néma eső áztatta a háztetőket nyughatatlan, így nem hagyva teret a Nap éltető sugarainak. A villanyoszlopok megannyi fekete óriásként álltak őrt rendíthetetlen, vigyázva, nehogy beszökjön az utcába a remény ígérete.
G. a konyhaasztalnál ült. Könyökét az asztalon támasztotta, tenyerében unottan nyugodott sovány arca. Szemeiben szürke melankólia villódzott, olykor lehunyta őket, mélyet sóhajtott, azután ismét kinyitotta és tovább bámult kifelé a konyhaablakon keresztül. Ki, a tél emlékébe dermedt, kongón üres utcára.
A konyhaasztal körül levő székek egyikén ócska-poros rádió recsegett. Egyre elhalóbban nyögött valami ismerős dallamot, néhány ismerős szót… „Ájm ön éljön… Ájm ön inglis men in nújork…” G. némi motivációt érzett arra nézvést, hogy fejét megemelje kissé, s úgy tűnt, élet költözik tekintetébe. Úgy érezte, zavarodott idegenségét megoszthatta valakivel egy pillanatra, ám a következőben már kihunyt szemeiből minden, amit valaha életnek nevezhettünk.
„Mégis elmegyek a temetésre”, gondolta. Lassan leengedte maga mellé sovány-reszketeg karját, feltápászkodott a székről, odacsoszogott az ócska-poros rádióhoz és elzárta. Kopott csöndbe burkolózott a kis lakás. Az előszobában G. sötét, repedezett bőrcipőt húzott lábaira, vállára terítette szürke, nagyapjától örökölt tavaszi kabátját, megmarkolta kulcscsomóját, s a bejárati ajtó felé indult. Kinyitotta, és kilépett rajta.
Ahogyan a kihalt utcákon barangolva G. egyre közeledett céljához, mind gyakrabban tűnt fel újabb és újabb, kusza betűkkel pingált tábla a járda menti fák törzseire drótozva, s egy hatalmas nyíl a szöveg mellett: Temetés –>
A tér közepén ovális alakú asztal állt. Rajta egy test feküdt aszottan, fehéren, kicsavartan, szánalmasan vénen. G. hirtelen a mostban találta magát. Kizuhanva az időből, annak értelmetlen körforgásából megértett valamit. Nem létezik olyan, mint halál. A halál az idő múlását tükrözi oly letagadhatatlan, ám ha nincs, kizárólag a most, akkor nincs múlt és nincs jövő. Tehát nem létezik halál sem… A test, élettelenül, most mégis ott hevert az asztalon. Sokan sürgölődtek körülötte.
Délután 4 felé járt az idő.
Kopott, csöndes, enyészet szagú délután volt.
A Nap korongja fáradtan araszolt a havas gerincű hegyhát mögé.
Egy szakadt, poros felhő szélén üldögélve unottan lóbálta lábait egy angyal. Gondolkodott.
Mélyen gondolkodott.
Már napok hosszú, végtelennek tetsző sora óta.
Aztán elmerevedett végtagjait kinyújtóztatva végül fölkecmergett ülő helyzetéből, s elindult, hogy szerezzen egy fekete, vastagon fogó filcet, s egy hatalmas felületet, mondjuk egy használt ajtódarabot, melyre kalligrafikusan kanyarított, ódon betűkkel felírhatja a következő szavakat: AZONNALI HATÁLLYAL UNIVERZUM KIADÓ!
8 hozzászólás
Szia!
Még csak az első bekezdést olvastam el, de már megfogott, iszonyatosan hangulatos az írásod!
…
Végig megvolt.
JESSZUSOM.
Uh.
Hm, most kicsit ülök és nézek magam elé.
Kini
a hangulat egykor az én saját elmúlás-hangulatom volt, talán azért is sikerült ennyire. nem gondoltam, hogy ilyen szívmelengető érzés az, ha mást is ennyire "lelken" talál majd. köszönöm.
Félelmetesen jó az egész. Gratulálok: Colhicum
borzongás ez a szó: félelmetesen. köszönöm!
Kedves Sepherd! Nagyon tetszett, remekül forgatod a tollat. Gratulálok!:)
köszönöm!
Csatlakozom a felszólalókhoz! Remek történet! 🙂
Szia Shepherd !:D
Nagyon jól fogalmazol! Irigyellek , mert én már rég "elszoktam" a E/3-mas fogalmazástól…(azóta hogy Susan Kay-t olvastam 😀 )Nagyon szépen leírtál mindent … olyan jól ellehet képzelni az egészet …:)
Gratula! Nagyon érdekes történet !!!
Üdvötlettel : Florence