Eljön a hajnal és újra rombol,
szétrombolja a legszebb álmokat,
és amíg a szívem érted tombol,
éleszti az újabb vágyakat.
Dalolj kismadár harmatos ágon,
dalold el nekem miért nem szeret,
éledő fényben az üres ágyon,
felvillan agyamban egy-egy részlet.
Hűvös a hajnal, akár a szíved,
lassan elillan minden érzelem,
nem segít már az őszinte könnyed,
míg nem emészti szíved érzelem!
2 hozzászólás
Szia szaty!
A szerelem tud fájni, ezt nagyon jól érzékelteted a versedben, de tud úgy is fájni, hogy közben csiklandoz. Mintha ezt is kiérezném. Szépen megírtad, gratulálok.
Üdv:
Millali
Milyen szomorú, mégis olyan gyönyörű! Tetszett! 🙂
Szeretettel: Annie