Hangtalan álom,
előttem part,
roskadó szívem
dúdol egy dalt.
Mely mart oly’ mélyen,
s elveszett út
emlékét őrzöm,
fény-alagút.
Rejtett pillanat
íze édes,
fakó percet öl,
erre képes.
És a mozdulat
kezében tart,
nem vétheted el,
húzd meg a kart.
5 hozzászólás
Szia Zsolti!
Nagyon ritmikus, sokat mondó sorok. A fény-alagútból persze semmi biztatóra nem tippeltem, de visszavittél a rejtett, édes pillanathoz. Aztán megint pottyantam, csak nem tudom hová. 🙂 Talán felébredtem. 🙂
Tetszik az új sítlusod, bár én a régit is szeretettem. 🙂
pipacs
Szép, ritmikus, sokat mondó vers.
Szeretettel
Ida
Szia Zsolti!
Ezer éve… DDDD
Bíztatás a javából, és milyen jól összehoztad.:-) Gratu!
Szeretettel:Marietta
"Rejtett pillanat
íze édes,
fakó percet öl,
erre képes."
HÚÚÚÚÚÚ de jó!
Kedves Zsolti!
Hát elmélkedős vers ez és mély érzelmeket takar. Jó volt újra itt látni és olvasni!
szeretettel-panka