Tegnap sétáltam a berekben,
őszülő fák közt napfény csillant.
Mélyet szippantottam belőle,
mielőtt a rőt ősz elillan.
Az út egyszer csak jobbra fordult,
hogy mi volt azon túl, nem láttam.
Felötlött eddigi életem,
volt jó is, rossz is, meg nem bántam.
Kanyarogj hát út, ahogy eddig,
folytatom a megkezdett létem.
Szélzúgást, madárdalt csodálom,
s szeretek bölcsebben, míg élek.
8 hozzászólás
Kedves Suzanne, ezúttal is nagyon szêp verset írtál. Bár talán az élet lehet egyenes út is… Kanyarogj hát út-ez a megszólítás igazán költői. Barátsággal: Madár
Kedves Madár!
Köszönöm szépen 🙂
Igen, jó lenne. De a valóság az más. Nem mindenkinek csak egyenes, sőt szerintem senkinek sem az.
Természetesen a kanyarokat néha le is lehet vágni…
Vissza azonban nem fordulhatunk, csak visszanézhetünk…emlékezhetünk….
A hibáinkból tanulhatunk…
De mindenki elér egyszer az út végéhez, van aki célba ér, van aki nem. Ez a sors.
Legalábbis én így gondolom 🙂
Tisztelettel:
Zsuzsa
Szia Suzanne!
Azt hiszem, sok ember élete ilyen: kanyargós, sőt talán göröngyös is. Versed is szépen "kanyarodik" , ahogy felvillant egy pillanat szépet ("napfény csillant") és kevésbé jót("rőt ősz"). Az utolsó versszakban pedig szintén két képpel teszed teljessé az utat…
üdv, grat
leslie
Kedves leslie!
Köszönöm szépen dícsérő szavaid.
Zsuzsa
Jó ám!
Nekem tetszett!
szeretettel: túlparti
Kedves túlparti!
Köszönöm szépen dícsérő szavaid, örülök, hogy tetszett.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Szép, ahogy a szép őszi táj és az élet kanyargós útjai összekapcsolódnak a versben. Az utolsó két sor igen találó összegzést. Jól megírt, bölcs költeményt hoztál.
Üdv. :Tamás.
Kedves Tamás!
Köszönöm szépen kedves szavaid, örülök, hogy tetszett a versem.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa