szárnyalás
vér-pipacsos mezőn
már elmúlt a május
kérésznyi szárnyalás
perzselő láng a nyár
elpazarolt évek
szárazág-iszonya
az aranyló ősz
hosszan nem időz
csillagok
csillagszemed rejtett gyémántot keres
repülő éjeken felvillanó fényt
a hulló csillagok szeretet-darabok
lélek-szövetbe szőtt apró angyalok
könnyek
lelked fény-barlangjában
egy halk hang még hívogat
karod tárod – ölelésnyi mozzanat –
elbocsátott képzelet-madarad
gyöngyökké vált könnyei
örvénylő mélybe hullanak
angyalszárny
sejtjeidben míg forróság pezseg
elfogyó nyár felhősödő eged
a csúcson fenn már tüdőd zihál
száraz avarra eső szitál
csontváz léted bevonja dér
rideg önkínzó csend a tél
lassú pelyhekben hull a hó
angyalszárnyra lágy takaró
3 hozzászólás
“lassú pelyhekben hull a hó
angyalszárnyra lágy takaró”
Bizony, a tél se rideg, ha hólepi a tájat, ez azonban mára már kuriózumnak számít.
Tetszéssel olvastam verssoraid.
Szeretettel: Rita
Kedves Vox!
Az elmúlás kategóriában írt versed,nagyon
egyéni gondolatokat,rálátásokat rejteget!
Tetszettek fantáziadús fejtegetéseid!
Különösen a ´könnyek´röl szóló rész tetszett!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves Vox-humana! Szépek ezek a keserv szilánkok! Üdvözlettel! santiago