Ízekre szednek az átkozott nappalok,
s minden reggel az éj sötétjébe vágyom.
Áhítom a nagy csend ölelő magányát,
a rám boruló, sötét takaró homályát.
Vergődöm szeretet elporladt hamvában,
kifosztott lelkem töviságyon nyugszik,
s nyüszít, mint veszett kutya odvában,
mikor gerincét roppantja borzalmas átka.
Beszélek néma falak hideg betonjának,
s nem felelnek, hiába káromlom őket!
Csendfalakról bánat könnye csordul,
szivárgó véremmel mocskos tócsát alkot.
Tébolyult életem dicső tósztot kiállt,
s megkoronáz, mint bolond Tündekirályt!
Ülök a magam ácsolta szennytrónomon,
széthullott tegnapok cserepeivel lábaimnál.
10 hozzászólás
Elkeseredett a versed Tünde, persze van, amikor belülről kifosztottságot érzünk. Azért igyekszünk gyógyulgatni, kilábalni ebből az érzetből. Nézni előre ,és látni a reményt:-)
Szeretettel:Marietta
Köszönöm kedves Marietta!
Tudod egyszer fenn, egyszer lenn… mindig változik.
Szeretettel láttalak: Tünde
"Csendfalakról bánat könnye csordul,"
Nagyon szép szóképeket használsz.
Versedhez szeretettel gratulálok, Judit
Próbálkozom a lépekkel, próbálkozom kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastál!
Tünde
Próbálkozom a képekkel, próbálkozom kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastál!
Tünde
Drága Tünde!
Mit is mondhatnék? A versed hatásos képeket alkotnak, mikor az ember úgy érzi magát, hogy… kevesen írják le azt amikor ilyen hangulatban vannak. Kívánom, azért a szép doldok legyenek túlsúlyban és ne kelljen búslakodnod!
szeretettel-panka
Drága Panka!
Eltelt már pár hónap mióta írtam,
most már jól vagyok, köszönöm!
Szeretettel láttalak: Tünde
Aranyos vagy Panka!!! : )
Imádom a szó képeidet!
Üdv.: Phoenix
Örülök kedves Phoenix!!! : )
Szeretettel láttalak: Tünde