Kinyitott a virágboltos.
Üzlet elé kipakolt
száz virág üde színfoltot
hozva lágyan illatolt.
Út betonján, centis résből
pompázatos virág nőtt,
kutyatejek poros szélről
bámulják a királynőt.
Lilasága irigységre
készteti a gazokat;
lándzsás utifű, meténg se
barátkozva bólogat…
Szirma bársonyát fitymálja
egy csapatnyi százszorszép,
súgnak-búgnak: „Út virága
tán, afféle vándor nép?”
Tyúkhúr fölzeng:”Mondd, mifajta
szerzet vagy, mi a neved?
– Árvácska – szól a kis nyalka,
és szerényen ránevet.
– Még hogy árva…- perdül, kacsint
selyma libatop. – Pardon,
de látom a rokonaid,
ott strichelnek, a sarkon!
11 hozzászólás
Köszönöm szépen!
Hát még én…:))))
Szia Irén, nagyon jó, humoros, jól cseng! tetszik!!! Szeretettel üdvözöllek: én
Szia, Laci, köszönöm szépen!
Na jó, hát a rokonságát nem válogathatja meg az ember! Pardon, a virág! Pláne egy árvácska! 🙂
Szeretettel: dodesz
Köszönöm, hogy olvastad, írtál! Szeretettel ölellek
Kedves Irén !
Szinte repít ez a vers, gyönyörűen dallamos, nagyon tetszett 🙂
Szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm, Zsuzsi, nagyon örülök.
De jó!!!
Nagyon tetszett!
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm szépen. 🙂
Kedves Irén!
Jól összekombináltad ezt a tavaszi csokrot, egy kis mélyebb mondanivalóval. Humoros, de tanulságos.
A külső alapján ítélni, irigykedni, előítéleteskedni még a tavaszi virágok is tudnak?
Judit