Előtörnek belőlem a szavak
Mint hegyből a lávapatak
S elönti testemet a forró folyam
Fröccsenve, égetve repül szerte
Surrogva, sikoltva festi az égre
Vörös lángokkal teli kígyó testét
Kínnal tekergő barázdákat vájva
Az egészet újra és újra átformálva
Folyik a lassan dermedő massza
A hideg, kemény, furcsa burka
A mély izzást, forrongást takarja
De néha megremeg elemi erővel
Hogy egyszer a belső inger
átírjon újra mindent
és elinduljon a pusztítás
3 hozzászólás
Nem rossz, talán a szótagszámra egy kicsit jobban odafigyelhetnél, bár látom, hogy nem áthághatatlan stuktúra alapján épül fel a vers, de ha kijönne minden mindenhol, szerintem jobb lehetne.
Üdv
ha egyszer nincsenek írásjelek, miért van nagy betű? azok jobban berögzültek talán. itt van egy tagolás, valami szerkezet-féle, tehát nem csak úgy "jött". mostanában sokan elhagyják az írásjeleket, de ahol nem indokolt…csak azért mert ez a "divat"? vagy ez modern?
Kedves Nola!
Ahogy írtam az Adatlap bevezetőben, én csak egy műkedvelő
amatőr vagyok. Nem figyelem 100 %-osan a szerkezetet és a szabályokat.
Főleg nem a "divat" ami érdekel.
Én az érzésre figyelek, ami kihozza belőlem a verseket.
Az írásjelekkel meg úgy vagyok, hogy nem igazán tudom,
hogy mikor hova lenne jó kitenni (nem a szabályokkal nem vagyok tisztában)
pl én nem szívesen teszem a sor végére ki, de néha meg azt érzem,
ezek nélkül nem tudom kiemelni a hangsúlyos részeket, a hatást nem lehet
nélkülük elérni. (?)
Michelangelo!
Az általad említett szótagszámra is a fenti dolog vonatkozik.
Átnéztem azért ebből a szempontból is a versem.
Biztos hogy lehet rajta finomítani!
Köszönöm a tanácsotokat, de kérlek benneteket, hogy az általam oly fontosnak tartott "érzelmi hatás" szempontjából is véleményezzétek a verseimet.
Köszönettel
Szirom