Ágyikód ma rugdos, csak félálomban vergődsz,
nyugtalanabb vagy, mint egy hiperaktív gyerkőc.
Elbaltázott tetteid nem hagynak henyélni,
alvással a békét már nem lehet elérni.
Az életed könyve most rémregénynek tűnik,
hatalmas tévedés az utolsó betűig.
Már óvodás kölyökként ideggyilkos voltál,
kortársaidhoz soha, véletlen sem szóltál.
Imádtad magad, mint egy tökéletes istent,
magányosan vívtál egy elszeparált ringben,
s mikor nagyra nőtt egód kéretlen bontották,
te a változtatás helyett összeomlottál.
Benned sosem munkált más, mint a fogyasztás vágya,
hogy karnyújtásra álljon a bőség tömött tálja,
s mert harmatgyenge vagy, magad szerénynek mutattad,
daccal döglődtél, míg mások jobb létért kutattak.
Azt hitted, léted célja a bűntelen élvezet,
s e meggyőződésben sajnos senki sem fékezett.
Mint bátortalan király, felszínesen éltél,
nem éreztél hálát a példás segítségért.
Nem kerested, s nem ápoltad kapcsolataid,
így sosem voltál képes szeretni valakit.
Érzelmileg lettél egy ártalmas nyomorék,
bár harcolhattál volna barátért, rokonért.
A munkától, s a nőktől masszívan rettegtél,
saját megbecsülésedért semmit nem tettél.
Félelem takarta ködös egyéniséged,
így adtál magadról egy előnytelen képet,
melyet a többség utált, s rögvest eltaszított,
de kudarcodért immár fölösleges sírnod.
S egy végzetes hibával mindezt megtetézted:
nem volt megalapozott, önálló döntésed!
Mint vízbe fulladt hal, csak sodródtál az árral,
majd leégett a pofád szégyenteljes lánggal.
A sorsdöntő kérdések közömbösen hagytak,
s a csodálatos évek kukába szaladtak.
Föllángoltál olykor, de gyorsan kiolvadtál,
teljes szívedből mindig túl keveset adtál.
Ímmel-ámmal éltél, nem elhivatottan,
házadba a közöny minden nap betoppant,
s mi nem érdekelt egykor, most tüzes vassal kínoz,
míg narkotikum gyanánt e rémes verset írod.
Falra másznál lassan, mégsem megy az alvás,
vágyálmod az erős, egészséges tartás.
Ám nem elég az óhaj, mely mindennél erősebb,
cselekvés is kéne, hogy még e világon győzhess,
s nagyon vigyázz pajtás, hogy ne legyen gyereked,
e sok sületlenséget még belé neveled!
7 hozzászólás
Szia Tamás! 🙂
Ügyesen szerkesztetted versed, bár remélem, nem te vagy a főszereplő, mert az utolsó előtti szakasz záró sora bizony errefelé terelget. Eddig másként ismertelek meg írásaid alapján. Érdemes lenne ezt átgondolnod.
Nem tudom, mennyire volt tudatos a szótagszámok alakítása, mert az első két rész 13-as, a harmadik 14-es, aztán megint három 13-as. Az utolsó kettőnél elbizonytalanodtam, mert eléggé vegyes. Ott úgy éreztem, hogy fegyelmezetlen voltál.
Ha az én versem lenne, mindenképpen átgondolnám. 🙂
A tartalom dühöt, tehetetlenséget sugároz, szerintem ezt jól értettem.
A rímek tekintetében sokat fejlődtél, bár lehetne még csiszolni rajtuk. 🙂
És hogy tévedés-e? Ha így szólalt meg benned, akkor egészen biztos, hogy nem az.
Tömény vers, többször elolvastam emiatt.
Írj csak, örömmel olvasom újításaid még akkor is, ha a tartalom nem éppen üdítő.
Azért kíváncsi vagyok a pozitívumaidra is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Úgy örülök újbóli látogatásodnak és részletes értékelésednek. Ráhibáztál, ez a vers bizony teljesen rólam szól. Elég volt csak magamra reflektálnom, hogy ezt a sok hibát összeszedjem és kiértékeljem. Nem vagyok kibékülve magammal, úgy érzem, hogy saját korlátoltságom, a rossz döntéseim, és sokszor indokolatlan zárkózottságom miatt sosem éltem teljes életet.
Ahogy visszaemlékszem, gyerekként tényleg egy elkényeztetett, önző dög voltam, nem voltak igazi barátaim és elég sérülékeny is voltam. Ezt a mai napig nem tudtam levetkőzni. A vers tehát egy önkritikus összegzés eddigi harminckét évnyi életemről, lehet hogy némi túlzást tartalmaz, de szeretem élesre húzni a kontúrokat. Persze próbálok megszabadulni saját anomáliáimtól, és e versben is arra ösztökélek mindenkit, ne kövessenek el ilyen tévedéseket.
A szótagokat egyébként utólag írtam át, hogy nagyjából egyformák legyenek, a végén viszont feladtam, mert túl bonyolult lett a feladat. Köszönöm, hogy írtál.
Kedves Tamás!
Mindig meglepsz!
Hihetetlen mennyi ´élettapasztalat´,megfigyelés és és és
teszi soraidat értékes-é!
Nagyon tetszett!
Gratulálok:sailor
Kedves Sailor!
Azt gondolom, hogy a tapasztalatok semmit nem jelentenek. A múló évek által mindenki összegyűjt és megfogalmaz egy bizonyos mennyiségű élettapasztalatot, de a felismerés után a gyökeres változtatásra csak kevesen képesek. Az a nagy érdem és teljesítmény, ha valaki jó értelemben kifordul magából. Mert ha nem, sajnos időről időre előkerül a "mindent megbántam" gondolata, amely mostanság egyre gyakrabban megkísért az életemben.
Persze itt is érvényes az óriási közhely, hogy mindenki a maga életének a kovácsa, és a sajnálat senkit nem mozdít előre.
Nagyon szépen köszönöm látogatásod, véleményed.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás, csak egyetlen mondat: minden, mennyire igaz. Üdvözlettel: Szilvi
Ajjaj, kedves Jerrynostro!
Ha magadról írtad, biztos hogy túloztál!
"s mi nem érdekelt egykor, most tüzes vassal kínoz,
míg narkotikum gyanánt e rémes verset írod."
Hallottad már azt a mondást, hogy nem vagy olyan jó mint hiszed,
de nem vagy olyan rossz sem mint hiszed.
Valahogy így!
Élvezetes, elgondolkodtató a versed, szívesen olvastam, néhol magamra vonatkoztattam!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Angyalka és Ildikó!
Így utólag is köszönöm hozzászólásotokat.
Lényeg, hogy én tudom magamról, hogy gáz van, az írás is ezt mutatja, szerintem túlzások nélkül.
Üdv.:Tamás