a lomha, megfáradt ősz,
sárgult levelüket szórják a
reszkető fák a dombok közt.
Új ruhába öltözött a táj,
zöld kabátját színesre váltva már,
szédült táncukat ropják a falevelek,
nem látni már a távoli hegyeket.
kicsiny falum vén harangját
már csak a szél nyúzza,
a didergő színes fák
ágát a dér húzza.
Opálos fényével köszönt ránk a hajnal,
erdei ösvényen araszol egy vadkan.
A jeges eső kopogva lépdel,
összeölelkezik az őszi széllel,
megfáradt bőrömön ó mily mocskos kéjjel,
gúnyosan, hidegen, vígan terül széjjel.
11 hozzászólás
Ahogy jön az ősz, egyre több őszi verset lehet olvasni. Jó képek, szép vers. 🙂
Az utolsó négy sor a csúcs. Egyébként meg az egész nagyon tetszik. Gratula: Colhicum
A címe annyira gyönyörű, hogy már csak azért is megérte olvasni! Viszont nem látom értelmét a középre zárásnak. A nyúzza-húzza rímpár nekem kissé erőltetett, de a többi (pl.:hajnal-vadkan) tetszik. Üdv, Poppy
Szia!
Jól ábrázolod az őszi hangulatot, tetszik.
Rozália
Nagyon tetszett versed kedves Györgyi! Gratulálok!:)
A címéért kattintottam, az nagyon megtetszett így hirtelenjében 🙂 Az utolsó négy sor tényleg jó lett, és külön profi, hogy emberke alakú a vers (bár gondolom nem úgy szántad, de én látom muháhá :D)
sok jót
Hangulatos, szép őszi verset írtál, olvasás közben minden mondanivalód megjelenik előttem.
Szia!
Kedves Kati nagyon örülök és köszönöm látogatásodat. 🙂
Üdv!
Az én kedvenc évszakom az ősz… és ez a vers… nincs több mondanivalóm :)!
Talán még egy: a vége a vége a vége a csattanó az nagyon jó!
Kedves Colhicum, Poppy, Rozália, Sleepwell köszönöm véleményeteket és látogatásotokat. 🙂
Kedves Náni nagyon köszönöm véleményedet és látogatásodat. 🙂