Majd eljön értem a koporsó:
elvisz a ringató ladik,
a mennynek zúgó habjaiban
csodálom az ég halait.
A felhőkről még visszanézek,
mert szívembe beléhasít,
miként szerettem ezt a földet,
asszonyait és lányait.
Megcsókolom a levegőt,
az Őszt, a Tavaszt, meg a Nyárt,
így térek meg a csillagokhoz:
fény vagyok, mely hazatalált.
3 hozzászólás
Kedves István!
Szerintem ez a vers zseniális. Mind a gondolatmenet, mind a kivitelezés tökéletes.
A.
Különleges "elmúlás vers". Ezért is tetszett.
Kedves szusi és kedves Andrea!
Nagyon köszönöm az értékelést!
Szeretettel:
István