Messzire dobták a viharok
a meghitt erdőből, hol
fekve köszön el a léttől.
Fenn a magas fák tetején
égnek nőt zöld ágak hegyén,
zsongnak a halottas panaszok.
Fájón rezdül a levél, reszket
a csendes szellőtől,
apró cserjésből
ki bú egy hernyó
szél imádó,
melytől a büszke fa retteg.
Ha bátorságod vihartól, széltől
legyőzve mostan
eldől holtan,
szenvedésed megnő,
a végzeted eljő
és a gúny teljesen széttör.
Fordította Mucsi Antal
Ein losgerissener Baum
Weithin vom rasenden Sturm getragen
Aus trautem Waldgeheg
Liegt er verscheidend am Weg.
Durch den Wipfel, der einst so kühn
Gen Himmel getragen sein Grün,
Rauschen jetzt einsam Todesklagen.
Schmerzlich zucken die Blätter, durchzittert
Vom leisen Windeshauch,
Aus niedrem Strauch
Kriecht der Wurm
Preisend den Sturm,
Der dies stolze Leben zersplittert.
Wenn dein Mut von den Stürmen und Wettern
Des Schicksals besiegt
Sterbend erliegt,
Dann mehrt sich dein Leid
Durch Lieblosigkeit
Und Hohn, die dich gänzlich zerschmettern!
Eugenie Marlitt
3 hozzászólás
Kedves Tóni!
Munkabírásod, szorgalmad jó példa mindannyiunknak.
Most is szép verset hoztál, és elismerésre méltóan birkóztál
ezzel a kissé talányos ritmusú és igen nehéz rímképletet
felmutató verssel.
De nem tartom jó megoldásnak, hogy az egyébként sem
középre igazított szövegeket nem hagyod meg eredeti
szedésükben.
Továbbra is jó egészséget, vidám szilvesztert és nagyon
boldog új évet kíván napvilágos üdvözlettel
Attila
Kedves Attila!
Megritkítottam a látogatásaimat a Napvilágon, Több irodalmi oldalon a Facebookon vagyok jelen, és ott nagyon sok időt vesznek el tőlem a válaszok a hozzászólásokra, és rengereg új "ismerősre" találtam ott. Jókíváságaidat nagyon szépen köszönöm és üdv Tóni
A balra igazítást valahogy így képzelem…
Egy szerencsétlen fa…
távol – vihartól kitépve, dobva,
Bár erdő otthona volt –
Fekszik úton, mint halott.
S lombján, mi egykor oly merész
Volt, s zöldje fel az égig ért,
Leng lent magányos halotti sóhaj.
Rándulnak fájón levelei, reszket
Halkan mind a szélben,
Lent cserjében
Féreg mászik;
Vihart vágyik,
S tőle e büszke faélet retteg.
És ha bátorságodon az élet
Szélvihara győz,
Meghalsz és kidölsz,
Akkor kínod nő,
Rád ridegség jő
S gúny, mi teljesen összezúz téged!
SZBA