ábrándjaik álmodták már
beléd oly sokan
ölelték benned saját maguk
önfeledt-boldogan
repültek fénylőn-sivár
mámoruk vonatán
miközben Te velük is
magányos maradtál
éjszakák fontak béklyót
hazug érzésekből
szeretetre vágyó szívedre
és ma már azt sem tudod
képes vagy-e még
az igazi szerelemre
vállaid alatt párnák
teltek meg izzadt örömökkel
és amikor a vágy elszállt
sós könnyeid keveredtek
a kibuggyant gyönyörökkel
valahogy mindig elmaradt a repülés
a szárnyalni akarás után
nem értél soha a csúcsra
és nem jött a megváltó zuhanás
kapkodó lélegzet nyomán
soha nem tudtál boldog-aléltan
karokban pihenni
mindig a még-többet
a még-továbbot próbáltad keresni
azt sem tudhatod
másoknak mit adtál
hiszen miért hinnéd
"Jó volt…"
ha Te is hazudtál
4 hozzászólás
Csodálatosan leírtad ezen érzéseket.
Üdv:Edit
Szép napokat kívánok!
Szervusz Edit!
Nehéz téma ez… éppen csak megpróbáltam érinteni a csoda keresésének és a csalódásnak, az újboli hitnek a körforgását…
Köszönöm!
Üdvözlettel: koma
Valóban nehéz téma. Ennek ellenére nagyon szépen megfogtad, ahogy olvastam, végig olyan érzésem volt, hogy igen, igen, ezt ismerem. Tényleg gyönyörű. Köszönöm az élményt!
üdv: banyamacs
Szép napokat kívánok!
Szervusz Banyamacska!
Azt hiszem, sokan, nagyon sokan ismerjük az érzést… sajnos így is ugyan olyan tehetetlennek érzem magam…
Köszönöm!
Üdvözlettel: koma
Honlapom: http://www.verselo.gportal.hu