Meditation
Wolleball hiess ein kleiner Hund,
Über den ein jeder lachte,
Weil er keine Beine hatte und
So viel süsse Schweinereien machte.
Warum ist man überall geniert?
Warum darf man nicht die Wahrheit sagen?
Warum reden Menschen so geziert,
Wenn sie ein Bein übers andre schlagen?
Um dies überschätzte homo sum
Werd' ich täglich wirrer und bezechter.
Ach, die Schlechtigkeit ist gar zu dumm,
Doch die Dummheit ist noch zehnmal schlechter.
Hat der Wolleball von seinem Herrn
Nichts gewusst, nur Launen mitempfunden,
Hatte der ihn andrerseits sehr gern
Und verstand im Grunde nichts von Hunden.
Er ist tot, auf den ich solches dichte.
Mir ist Wurscht, wo sein Gebein jetzt ruht.
Aber die Pointe der Geschichte
Muss ich sagen: Er war herzensgut.
Und sein Wolleball war gut. Er grollte
Nie. Ein einzig Mal nur biss
Er nach mir, als ich verhindern wollte,
Dass er wieder in die Hausschuh schiss.
Joachim Ringelnatz 1883-1934,
Elmélkedés
Gombolyag egy kis kutya volt
Rajta mindenki nevetett
Lába neki ha nem is volt, és
A sok disznóságon amit megtett
Mért mindenki oly feszélyezett?
Miért nincs soha sem igazuk nekik?
Mért a beszédje oly keresett?
Mikor lábukat keresztbe vetik.
És ez a túlbecsült emberlény
Nap mint nap kevertebb, berúgottabb.
Rossznak lenni az olyan kretén,
De a butaság még tízszer rosszabb.
Gombolyag urát nem ismerve
Mindig örömmel futott hozzája,
Valahogy az mégis szerette
A kutyához nem értett gazdája.
Elhunyt az már, kiről itt versem szólna
Nem zavar, csontjai hol nyugszanak,
De mesémnek a csattanója
Szívbéli volt, és megmaradnak.
Gombolyag jó volt, sohasem morgott
Egyszer harapni akart,
Megfogtam kezemben csak mocorgott
Láttam, hogy cipőmbe sz…i akart.
Mucsi Tóni
4 hozzászólás
Kedves Tóni!
A mi kedvenc kutyánkat Hógolyónak hívták, mert igazán úgy is nézett ki. Hófehér, és gömgölyű volt. Több kutyánk is volt, s mindegyikre szívesen emlékezünk. Bizony a cipőket is összelopták az utcából, lévén, hogy kertes házaknál, ott hagyják a kerti cipőket az ajtókban. Reggelente egész halom páratlan cipő kereste gazdáját… nem kevés munka volt megtalálni gazdájukat. Ennél már csak a folyamatos bocsánat kérés fárasztott jobban. 🙂 No és imádtak autózni, hiszen a Tiszára vittem őket fürödni. Amikor kinyitottam munkába indulva a kocsiajtót, mind az 5 kutya azonnal beugrott. Azért keltem negyedórával hamarabb, hogy legyen időm, kitessékelni őnagyságukat…
A vers csattanója, hát az valami tüneményes… de igaz. 🙂 Mégis szeretjük őket.
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Örülök, hogy olvasod forditói probálgatásaimat, és elgondolkodol róla. Sajnos a legynagyobb segítség a műforditásaimnál valamilyen okból elmarad, de egy ismert oldalhoz fordultam egy pár forditásommal, és ott pozitív visszhangot kaptam. Ez adott erőt a további próbálkozásimra is.
Azonban néha mégis is úgy vagyok mint Jacob van Rijs írta:
"Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá."
…és várom én is a százegyedik kalapácsütést…
Köszönöm, hogy elovastad, és írtál
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Hát ilyesmi előfordul egy kiskutyával, főleg ha meg van ijedve…
Gratulálok a fordításhoz, Judit
Kedves Judit!
Próbálgatok, Judit, probálgatok! Itt a Napvilágon már annyit tanultam, az első lépéseket is az irodalomban is itt tettem nem egész három évvel ezelőt, amikor úgyszólván, még a nevemet sem tudtam leírni hiba nélkül, Ott ahol ma vagyok, csak a sok önzetlen segitőnek köszönhetem, de megértem, hogy itt kevesen tudnak, tudnának segiteni, de itt is Stewart Edward White idézetével élek, amiben ő azt írta:
"Ne próbálj meg elkezdeni bármit is, amíg nem vagy magadban biztos, de ha elkezdted, ne hagyd abba csak azért, mert valaki más nem biztos benned!"
…így hát, ha segiség nélkül is, de tovább csinálom…
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni