…megáradt, pedig folyónak nem nagy,
örülök, mert születtem magyarnak.
Tudom, most nem divat a hazaszeretet,
sokszor mégsem értem, hogy is van ez?
Hóolvadás után megtelik a medre,
s mint életünk, lecsitul egyszerre.
Minden változáskor jobb létre vágyunk,
reménykedhetünk, ez most beválik.
Szegény Duna, mennyi mindent átélt,
rég’ óta hordja Európa szennyét.
Mély medrében lefolyt már annyi tetem,
lassan minden elvész e mocskos vízben…
Kis nemzetünkre ugyan ki tekint’ne?
– szegény embereket Isten is feledte'.
Pedig nagyon ránk férne a segítség,
de a jóvátételt mindig csak ígérték.
Kis patakok-folyók, ha megduzzadnak,
nagy medret keresve, Dunába folynak.
A szegény népünk hová igyekezzen?
Ki segít rajtunk, ha csattan az ostor?
Azt kérditek most: lesz-e jobb jövőnk?
Ki merne válaszolni az igennel?
Úgy lehet: mindnyájuk szíve kőből lett,
hisz’ süket fülbe szól jaja szegénynek.
Nem érdekli őket a köznép sorsa?
Éhezni? E szót nem hallják soha!
Mindig volt gazdag, de sokkal több szegény,
napestig dolgoztak a falat kenyérért.
Mindezt nem most találták ki, de a mi
bajunk, mert szegénységet örököltünk.
Gazdagnak ujját mozdítani se kell,
jólétbe szülik, vagyon ölükbe hull.
Voltak és vannak mindig ügyeskedők,
vagyonukat fortéllyal-fillérért szerzők,
kik szégyen nélkül nyúzzák a szenvedőt,
hogy zsíros falatjuk meglegyen mindig,
hogy kedvtelésükre szórhassák a pénzt,
repülővel, tengerparton süttessék
elhízott hájukat, luxusbárokban
számolatlanul költsék a vagyont.
Az is nagy baj nálunk, hogy nagyjaink
ahelyett, hogy egymással torzsalkodnak,
azért dolgoznának a parlamentben,
jó falat jusson minden szegénynek.
Ha egymást lehordhatják mindennek,
mi a haszna, azzal mit érnek el?
Szegénység lett úrrá most hazánkban,
ezért sokan nekivágnak a világnak!
Jó lenne, ha úgy gondolkodnának
a hatalmasságok is, mint mások:
akik fenn ülnek bársonyszékeikben
(jutna eszükbe):
szegénynek is jólétben kéne élnie!
S akkor reménykedjünk, ne csüggedjünk.
Higgyük, hogy jön még jobb világ nekünk,
nem hagyhat magunkra Magyarok Istene,
– ha mindnyájan küzdünk ezért,
végre fordul egyet a sorsunk kereke!
4 hozzászólás
Nagyon-nagyon szép…s abszolút azonosulok a gondolattal.
Egyébként, évekkel ezelőtt kezdődött, hogy az olvasód lettem. Volt egyszer, réges-réges régen, Pápán egy Lyra antológia. Emlékszel arra? Sokszor voltunk társszerzők benne.
Érdkes, erre én már válaszolam, s mégsincs itt!
Tehát újra leírom: Örülök, hogy rám találtál. Persze, hogy emlékszem Pápára, és a Lyra antológiára, itt sorakozik a könyvszekrényemen blőle vagy harminc darab. Sajnáltam, hogy megszűnt – vagy legalább is nem olyan, mint régen volt. Ott nagyon jól kezdődött nekem, mert az első pályázaton – pénzdíjas – díjat nyertem, s az átvételre egy kocsirakománnyal mentünk, én egyenesen az első szemműtemről, a Bpesti Rókus kórházból. Szép emléket idéztél föl bnnem.
Örülök, hogy itt találkoztunk, remélem, ezután is többször. Nagyon jó gárda van itt, biztosan jól fogod érezni Magad körünkben.
Köszönöm, hogy meglátogattál, szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon elgondolkodtató verset írtál. Én hiszek abban, hogy lesznek még szép napok.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Én is hiszek, és igyekszem erre irányítani azokat, akik talán másként gondolkodnak. Köszönöm a látgatásodat.
Szeretettel: Kata