Ma szolgálóból előléptem,
így úr lettem, valaki,
magam felett ítélkeztem
a gonoszt így zárva ki,
fehérkeretben tél-ablak,
jégvirágszem rám nevet,
szelíd szívemben
kunyhók épülnek,
pipáló kémények
csiklandozzák a telet
benn szeretet
sürög-forog,
a bűnök pőrén
várják a holnapot.
A duhajkodó vad
izzadságszagát még érzem,
de már csak távolról nézem
amint sarujába rejtve vérét
a homályban halad.
Istenem,
már gyakorolom a türelmet,
imádság a menedékem,
igyekszem felnőni hozzád,
engedd hogy legalább
Fényed szegélyét elérjem.
8 hozzászólás
Nagyon szép vers, tetszett a belső világ kibontása, és a visszalépés a valóságba, egy új valóságba.
aLéb
Köszönöm szépen, hogy olvastad kedves aLéb…megtisztelsz.
Szia!
Szép vers, mély gondolatokat hordoz.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm kedves Rozália, kitartó megtisztelő figyelmedet…!
A második versszak különösen tetszett. Ebből következően az egész vers is. Rég jártam erre, de jobbnál-jobb versekbe botlok. Gratulálok!
Kedves Davey nagyon örültem, hogy jöttél!:)
Kedves Sleepwell'
Igen rég tudtam errejárni, de nagyon örülök, hogy elolvastam ezt az alkotásod is. Nagyon szépen megírt műved olvasása kellemes perceket nyujtott nekem. Köszönöm!
Kivánom, hogy elérd azt a szegélyt! Azt gondolom megérdemled!
Gratulálok!
Szeretettel:
Hamupipő
Köszönöm szépen kedves Hamupipő..:)