Elmerengni meghitt percen,
mit sors vagy az élet adott,
eltűnődni boldog órán,
megnézni a régi padot…
Elidőzni gondolatban,
s nem feledni a tegnapot,
nem feledni barátokat,
s akit csak az ég még adott…
Ez a rövid idő jutott,
ebben várnak halottaink,
itt ismernek a csillagok,
s így merengve arra jutok:
jó ott parányinak lenni,
ahol szelídek a nagyok…
14 hozzászólás
Kedves András!
Néha én is elmerengek, ezen azon. tetszett a versed!
Barátsággal Panka!
Jól teszed, kedves Panka 🙂
Én is szoktam merengeni a régi szerelmeimről, barátaimról, az elvesztett szeretteiről.
Szóval az emlékeimről.
Igazán remek vers, tetszett.
Üdv: József
Nagyon-nagyon szép! Az utolsó versszakra pedig nem is találok szavakat!
Grat. Gy.
örülök, hogy tetszett, kedves József
köszönöm, kedves Gyömbér
Szia András!
Időutazás a múltba.Szép sorok!
Szeretettel:Selanne
köszönöm, Selanne:)
Szükségünk van arra, hogy időnként elmerengjünk. Tetszik a versed.
köszönöm, kedves Rozália
Ez a versed is magával ragadott.
… s az utolsó két sor végtelenül tetszik.
köszönöm, kedves Zsike 🙂
Szép gondolatok!
Legjobban tetszett az utolsó két sorod:)
örülök, hogy tetszett, kedves Dóra