mi ez a vörös
ami forrón csordogál
milyen meleg
ahogy kibuggyan az ujjaim között
szinte gőzölög…
mi ez a síkos
lefolyik az ingemen
hiába tartanám vissza
megjelenik újra és újra
és végig csordul a kezemen
mi ez a csendes
lüktetve buggyanó
testemből tör elő
és ahogy egyre szivárog lassan
érzem ahogy fogy az erő
mi ez a némaság
ami most körbevesz
vörös tenger öleli testem
elröppen a lélek
már nem áramlik semmi
lassan alvad az életem
6 hozzászólás
Különös ábrázolása az elmúlásnak… mint vers jó, csak az érzés, amit kelt, az szomorú. (…de valószínűleg nem jókedvedben írtad…)
Olyan ez mint egy lelőtt ember halála, de jó, a vér, mint az élet maga… Kifejező.
Üdv! Hanga
Szép napokat kívánok!
Szervusz Gyömbér!
Pedig nem vlt bennem szomorúság amikor írtam, csupán valami nagyon természetes érzés.
Köszönöm!
Üdvözlettel: koma
Szép napokat kívánok!
Szervusz Hanga!
Valaminek az elmúlása… amitől félünk, de később csak rácsodálkozunk: ennyi az egész?
Köszönöm!
Üdvözlettel: koma
Hm, nagyon érdekes a versed, egy képet viszel végig, az fokozatosan kiteljesedik, de azt nem tudjuk, hogy miért alalkult ez így….Pedig annyira érdekelne:-)))) Persze ettől jó, mert van min gondolkodni….csak mégis olyan megfogahatlan az egész, olyan tehetlenség érzetem lett, hogy Miért, Mitől, Hogyan? És nem tudok semmit. De ez ettől jó.
Ui:igen, tudom..:-)
H.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Hayal!
Igen… az élet legdöntőbb, legfontosabb dolgairól tulajdonképpen nem tudjuk “miért”… szerelem, gyűlölet… csak magyarázgatjuk, de a valódi okok… 🙂
Hát ez is így van…
Köszönöm.
Szeretettel: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu