Cukorból font felhőhabban
süllyed el a nyárutó
vénasszonyok kávézaccból
jósolják hogy élni jó.
Roppant kegyes bámulatos
napsugárnak ereje
nem hagyja hogy legyőzze őt
őszi szélnek deleje.
Égesd fénnyel kénes kéjjel
pirítsad meg lelkemet
jeges fagynál nincsen rosszabb
megdermeszti szívemet.
6 hozzászólás
Szia Edit! 🙂
Nagyon tetszik ez a versed, az első szakasz különösen. 🙂
Egyébként először arra jutottam, hogy a tagolatlan változat jobban bejön, de nyilván azért, mert azt láttam először.
Már megbarátkoztam ezzel is, bár nagyon hiányoznak a vesszők. :)))
Na, ideje belenéznem a kávézaccba, hátha találok ott valamit. :)))
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Már majdnem tettem bele vesszőt. 😊 Azt beszéltük az íróklubban, hogy milyen nehéz is előadni, ha nincs központozás. Akkor döbbentem rá, hogy tényleg.
Sokszor gondoltam rá, hogy felhagyok ezzel a versírással, mert nem jön semmi, csak gyenge szavak, aztán mikor jön egy ilyen vers, akkor megnyugszom. 😊 Lehet van még a tollamban valami anyag. 🌞
Köszönöm, hogy olvastál és jelezted tetszésedet. Sokat jelent nekem!
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
Jósolják, deleje, kénes kéjjel – van ebben a nyárutóban valami boszorkányos, amit jó érzékkel viszel végig. Ráadásul a ráolvasásszerű ritmus ezt még erősíti is. Hogy nincsenek vesszők, ebben a versben egy versmondónak nem okozhat gondot. De szerintem, ha valaki máshová érzi a vesszőt, és az neki úgy jön be, azzal sincs gond. Minden olvasó, szerintem, alkotó is egy kicsit, főleg, ha előadóművész. Az igazán jó vers alkalmat ad az olvasójának is a saját értelmezése megvalósításához. De nem okoskodom tovább. Rossz szokás.
Üdv: Kati
Semmi baj az “ okoskodással “ szeretem hallani pl a tiédet is, tanulok belőle.
Köszönöm! 💖
Kedves Edit!
Remekeltél ezzel a verseddel! Tetszett!
Szeretettel: Ica
Nagyon köszönöm Ica! ❤