Van úgy, hogy félek köddé válni.
Mi van, ha erre a helyre többé,
bár keresem, tovább, mint örökké,
soha nem tudok visszatalálni?
Mi van akkor, ha ez csak álom,
s követi egy egész más ébredés,
egész más létforma, élet és
emlékek közé tűnik világom…
Ha emlékszünk olyanra, mi nem volt,
s játszi képzelet játéka csupán,
hogy rád találtam egy délután,
s nem nekünk dúdolt a hold…
Van úgy, hogy félek köddé válni,
mi lesz ha meguntál, s nem jössz többé,
nem lesz több soha és mindörökké,
és már nem tudlak megtalálni…
8 hozzászólás
Kedves András!
Nagyon érdekesen kombinálod a köd-ködösségét a köddéválással, hogy a ködgomolyok miatt nem tudsz hazatalálni. A versed most is pontosan követi a klasszikus versköltés szabályait. Örömmel olvastam, s nekem tetszett a versed.
Üdvözlettel: Kata
örülök, hogy tetszett, kedves Kata
köszönöm
Néha nem árt köddé válni, de sokan szeretnék a nagy sztárok, vagy milliomosok, akik testőrökkel kénytelenek járni. Én legutóbb a Mihály-napi nagyvásáron váltam köddé, ugyanis a tömegben nem igen találtak volna meg.
A kedvesünk számára soha ne váljunk köddé, mert talán azzá is válunk végleg számára.
Gratulálok versedhez, melynek hangulata nagyon illik a témájához!
Üdv.: Alberth
köszönöm, kedves Alberth
Tetszett!Szeretnék én is sokszor köddé válni,sőt nem is biztos hogy visszakívánkoznék.Grt.Z
olyan is van néha bizony
köszi
Kedves András!
Ez borzongatóan szép, mint az összes többi! Elgondolkodtató!
A köddéválás nem biztos, hogy jó ötlet. Próbálom beleélni magam, de biztos nem értem, még fejlődnöm kell. Sok-sok ilyen verset kívánok neked!
Üdv: Kankalin
Érdekes dolog ez…
Ha az elvont mondanivalót szabadversben olvassuk, akkor természetes, és mindenkinek bejön, aki egyébként szereti, de így kötöttben nem olyan egyértelmű talán…:)
köszönöm, hogy olvastad