Ez az öngyilkos szemlélet távol áll tőlem.
Hogy meghaljak, s aztán ne is hallj felőlem!
Ó én nem értelek téged. Én félek a haláltól.
Nem szeretem gondolatát se, ha fejemben lángol.
Ha megöregszem is, mert azt talán muszáj,
nem akarok meghalni, még ha nem is fáj.
Nem akarok tavasszal meghalni. Akkor születik az élet.
Tavasszal a világba akarom kiáltani: Nézz rám! Élek!
Ó én nem értelek téged. Tavasz van!
Virágillat díszlik minden ablakban,
s a levegőt betölti a langyos fény!
Ki most halni vágyik, nincsen olyan lény!
Csak te. Ó én nem értelek téged.
Hát nem látod, milyen szép az élet?
S milyen rút a halál hideg, gonosz karja?
Nincs, ki tavasszal a végzetet akarja.
És én nem akarok nyáron meghalni,
a hideg ölelést forrón fogadni.
Hogy testem kihűljön, bármily meleg a nyár!
Elborzaszt e gondolat, ha fejemben jár.
Ó én nem értelek téged. Közeleg a nyár!
Nincsen élő, aki ilyenkor halálra vár!
Csak te. Ó én nem értelek téged.
Az nem lehet, hogy meghalsz – és véged!
Hogy elszáll minden gondolat, mi egyszer volt!
Mert a gondolat nem múlhat, nem lehet holt!
Semmivé lesz annyi remény, annyi álom?
Ó, én a haláltól félek, s azt nem várom!
Az öngyilkos szemlélet távol áll tőlem.
Hogy meghaljak – és semmi legyen belőlem!
Én nem akarok megszűnni, elmúlni,
mint őszi levél, fáradtan lehullni!
Nem akarok ősszel meghalni, hanem ünnepelni fogok!
Azt, hogy eltelt egy újabb év, és én még mindig itt vagyok.
A föld fölött, az élők közt, és nem a temetőben:
nem akarok a sáros földben feküdni esőben.
Ó én nem értelek téged. Te is ősszel születtél.
A kerek év lejárta előtt búcsúznál és mennél?
Az ősz, ha lucskos is és sáros, de tarka!
nincs ember, ki ilyenkor halni akarna.
És én nem akarok meghalni télen se:
fagyott föld ne horzsolja testem véresre.
Ó én sohasem, soha nem akarok meghalni!
Hanem, mint a filmben a lány, teknőssé változni,
s azok örökké élnek!
Ó én nem értelek téged.
(2005. április 16.)
5 hozzászólás
“Nem akarok tavasszal meghalni. Akkor születik az élet.”
Ezt már én is átgondoltam, amikor a háunkban egy nem túl idős néni meghalt.
Nahát Zsázsa, Te valóban költő vagy. Nem is kell megkérdeznem, miként jutottak eszedbe ezek a gyönyörű, fényes gondolatok. Minden benne van e versben. Szépséges, elgondolkodtató hangulatot teremtettél. Elejétől a végéig átéreztem.
csodálatos érzés volt.
szeretettel fefo
én sem értelek, hogy hogy voltál képes összevakarni ezt a pacát!
annyira fájdalmasan van megírva (legalábbis nekem eléggé az)
olyan magával ragadó, szomorú…nagyon jól végig van vezetve, nem mindennapi.
őszinte grat!
Nola
Engedélyt kérek, hogy ezt a verset fessem a szobám falára. 🙂
Szomorú és egyben elgondolkodtató. Nagyon tetszik.
Gratulálok!
Szeretettel: Bestia