Kiváslott erősen az életem gúnyája,
Mert ruhának nagyon nem mondhatom.
Túl sok a tövis,cafatokra tépte,
De nem gond,majd reménnyel foldozom.
Ki is fakult régen álmainak színe
A szivárvány tűzéből acélszürke lett.
Újat tudnék venni,de semmi okom rá
Amúgy is túl hamar ólomszürke lett.
Nem kell nekem ide semmi cifra ruha.
Jó a szakadt szürke,büszkén felveszem.
Verejtékbe mosott,napi robot ára.
De míg e bolygón lakom ,én ezt viselem!
4 hozzászólás
Szia!
Pozitív hozzáállás az élethez. Amit a sors megadatott, azt viseljük büszkén. Jó vers!
Szeretettel: Eszti
Eléggé tövises ez a sorskép, de nagyon jól megfogalmaztad. Furcsák benne a régies kifejezések: pl. "reája". Nekem nem illik a képbe.
Amúgy tetszett a hitvallásod.
Tetszik a versed Székelyke! Nekem semmi bajom nem lehhe a reája szóval, ha a szótagszámok miatt írtad volna így. Azonban ha csak a "rá" szót használnád, az is elég lenne!
Üdvözöllek: Kata
Kedves székelyke!
Újra egy nagyon jó verset írtál! Tetszik és gratulálok! 🙂
Üdv: Virág