Látod, kedves, megjöttek a szürkék.
S ismersz, ilyenkor messzire repülnék,
mint a kedves, nyughatatlan gólyák,
kik a vén Földet körbebarangolják.
Öleld hát rám bőrödről a nyarat,
hogy mikor az ólom ég majd ránk szakad,
ne reszkessek, ahogy minden őszön,
ne hagyd, hogy az október megelőzzön,
s magával hurcolva borúba, sárba,
rám fonódjon nyirkos, hamuszín szárnya.
Mielőtt kedvem végleg elapad,
öleld rám, kedves, magadból a nyarat.
5 hozzászólás
Szia!
Nos ez az a vers, amit akár ilyenkor – kinézve az ablakon – olvasva, máris kivül-belül nyárba érkezünk…
grat, üdv
leslie
Örülök, ha így van 🙂 Köszi, Leslie 🙂
Szia Era 🙂 (Neti)
A Te szürkéidnek csodálatos fénye van. Átölel és simogat, mint a nyár.
A didergő és a szürkeségtől félő versed szépen, gondosan szerkesztett… az érzés pedig magáért beszél. Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek!?
Öröm volt olvasni a versed.
Szeretettel: Vox
Te jó ég, Vox, de örülök Neked!! 🙂 Köszönöm a kedves véleményt 🙂
De jó egy kis meleg! Szép versedet szeretettel olvastam: Zsuzsa
Szép napot kívánok!:)