A sárga úton éltem én,
kutatva Ózt, magányosan.
Emlékek ujja nyúlt felém,
kapaszkodott reám, hozzam.
Köröttem láthatatlanul,
csapongva, lélek-ezredek
kerestek Ózt, varázs-tanút,
hogy boldogságot nyerjenek.
Egy úton jártunk együtt és
egyenként, várva éhesen,
hogy egy szívünkre mért ütés
szerelmes társra ébresszen.
Te is tudod, napok, havak
eloszlanak, mint az öröm,
s a boldog óra elszalad,
amint a szívbe beköszön.
De mindörökre megmarad
az út, a perc, a víz, a nap,
mikor először elragadt,
hogy rám nevetni láttalak.
4 hozzászólás
Kedves Haász Irén!
Érdekes, ritmikus vers, a megalkotásához csak gratulálni tudok. Olvasás közben egészen elfog egy érzés, amely azt mondatja velem: "Én is ezen az úton járok." Az alkotás egyetlen hibája számomra az utolsó versszak vége, valahogy furcsa….
A vershez gratulálok: Oratus (László)
Köszönöm, László. Kár, hogy nem tudom, mi a furcsa. Az, hogy elragadó mosolyára emlékszem…? Vagy a körülmények felsorolása…?
Máskor írd meg azt is, jó? És köszönöm az olvasást.
Kedves Irén!
Nemem úgy, ahogyan írtad, tetszik minden sora. Örülök, hogy rátaláltam az ajánlásoknál.
Olvastam a versed a Délibábban, s szeretettel gratulálok ahhoz a versedhez is. Ott voltál a fesztiválon? Én sajnos, nem tudtam elmenni.
Szeretettel olvastam, és gratulálok: Kata
Kedves Katám, kerestelek is…:))) Gratulálok szép díjadhoz!
Nagyon örülök, hogy tetszett ez a versem. Nagyon szívemből szól…