Hé emberek! Figyeljetek kicsit!
Hadd mondjam el még utoljára itt,
De úgy, hogy az ne fájjon senkinek.
Hallgassatok meg! S aztán elmegyek.
Hadd mondjam el, utolsó szó jogán
A jó hírt: hogy mégis van „azután”.
Nektek. Akik mindig szerettetek,
S én is szerettem élni köztetek.
Hadd mondjam el, hogy nem fájt úgy a vég.
Hogy kár volt félni éltünk éjjelét,
Mert haza tértem! Már itthon vagyok.
Itt béke van, és boldogság ragyog.
Hát szárítsátok fel a könnyeket!
Mert jó nekem. Ti is örüljetek!
Találkozunk még egyszer. Jól tudom.
Ezért legyen öröm az arcokon!
***
Most itt ültök ravatalom körül.
Bánatkehely, borospohár ürül
És körbeleng mindent a néma gyász.
Ne féljetek..! Van, aki rám vigyáz!
9 hozzászólás
Kedves Braunel!
Annyira jó volt olvasni a versed:) A ritmusa, a rímei, de legfőképp a mondanivalója nagyszerű! Vidám, vígasztaló, megnyugtató. Azt hiszem, valami ilyesmit érezhet a lélek, amikor látja szeretteit ravatalánál könnyeket ontani.
Összességében nagyon tetszik!
Még sosem olvastam Tőled, látom, épp itt az ideje!:)
Üdv: wryan
Optimizmust sugárzol….Grt.Z
Kedves Braunel!
Szép kis búcsúzás a szeretteidtől. Érdekes szemléletmód a túlvilágról üzenni nekik:) Remélhetőleg meghallják majd:)
Üdv: Borostyán
Braunel, nagyon tetszett, ahogy ezt a témát bemutattad. Ezzel a mindenen túli vidámsággal, lendülettel….
aLéb
Ez egy vidám ravatal..:)
A versed pedig remek.
gratulálok
Nagyon megható, ugyanakkor vidám is. Remek vers, Braunel!
Hurrá!:D Ez nagyon jólesett a lelkemnek!
Köszönöm, hogy olvastatok…
Jó, hogy van aki rád vigyázzon. Üdv: Gergő