Feltarthatatlan volt az évszak változásával az állatok vándorlása. A légi utakon madarak tarka foszlányokban, váltott felhőkkel szelték az ég kékjét. A földi csordák ösztönös hadrendben tolódtak északra.
A szavanna füves szőnyegén ezernyi
pata kopogta fel a port.
Kidobogták a puszta dobhártyáján
a költözködés ritmusát.
Évezredes tájékozottság forgatókönyvével
írott úton haladtak.
A tér lakói helyet keresnek maguknak
a nem változó valóság kulisszaerdejében.
Makákók rikoltása adja meg a szétszóródás jelét.
Kellő távolságban most szabadul fel a leendő vadászmező.
Az élővilág mozaikja öntudatlan vándorol
visszahullva a rendeződő képbe.
Az ember egy helyben fürkész horgán,
figyelme csúcsán egyensúlyozza magát.
Világképére tűzve függ a világon.
Érzi a változás tűi ahogy belevarrnak a szavanna szövetébe.
Érzi a kelő nap szobájából színes szálak futnak felé
aranyos csillogással. Útján keresztülfonódó állatok,
folyók, társak, indák szövődnek lába elébe.
Az őserdők lényei egymás lépteit csíkozzák,
vérükkel továbbadva a találkozások befejezhetetlen
történetét…és az új töténetek tintáját.
Elég utódot hagynak a sokarcúság mikrokozmoszában.
Magot visznek bensőjükben elődökkel közös ösvényen.
2 hozzászólás
Tetszett, gratu!
Az élet végtelen körforgása.. amiben az ember néha kívülállónak érzi magát.. parazitának, ami megbontja a harmóniát.
Jól kifejezed a mondandót az "ősszimbólumokkal".
"vérükkel továbbadva a találkozások befejezhetetlen
történetét…és az új töténetek tintáját"
"Magot visznek bensőjükben elődökkel közös ösvényen"
..igazán jól sikerült.