Ködöt vajúdik a vadkerti reggel,
s éggel a víz félúton összeér.
Léptem nyomán avar perel a csenddel,
kedvetlenül dünnyög a holt levél.
Nád között kis, ütött-kopott bárka,
a strand sápadt, akár az őszi Nap.
Köröttem mintha maga a tél járna,
érzem súlyát a vézna fák alatt.
Akár emléke a dús nyáridőnek,
távolba vész a viharvert móló,
s míg a padok kábultan partra dőlnek,
szívem fölött fészket rak egy holló.
9 hozzászólás
Nagyon értesz a természeti képek lírai megfogalmazásához!
Ja, és nézd meg a postád ill. az e-mailedet! Fontos lenne, köszi! 🙂
Üdv, Poppy
Wow itt is Neti!
aLéb
Kedves Neti!
Csodálatos képeket tudsz festeni, meg kell hagyni:)
Üdv: Borostyán
Nagyon köszönöm, Poppy 🙂 Sajna, a mailemre nem jött meg a leveled 🙁 Ha másodszor se jön, küldd a munkahelyire, holnap megnézem: sarhelyi.erika@ujbuda.hu
Szia, aLéb :))
Nagyon köszönöm, kedves Borostyán 🙂
szia!
Képeid nyomán életre kel a vers és beleborzong az olvasó
hogy mennyire valóság is ez…
grat
leslie
Nagyon köszönöm, kedves Leslie 🙂
Gyönyörü vers. Nagyon szepen jelenitetted meg az ösz hangulatat, kepeid lassu lancolatat többször is el kell olvasni/kepzelni, hogy teljesen aterezze az ember. Gratulalok,
H.