Rainer Maria Rilke: Traumgekrönt – Teil 2, Träumen (I-XXVIII.)
XIV
DIE Nacht liegt duftschwer auf dem Parke, und ihre Sterne schauen still, wie schon des Mondes weiße Barke im Lindenwipfel landen will.
Fern hör ich die Fontäne lallen ein Märchen, das ich längst vergaß, – und dann ein leises Apfelfallen ins hohe, regungslose Gras.
Der Nachtwind schwebt vom nahen Hügel und trägt durch alte Eichenreihn auf seinem blauen Falterflügel den schweren Duft vom jungen Wein.
1896, wohl Juni
In: Erste Gedichte von Rainer Maria Rilke, Traumgekrönt, S. 71- 85, (S. 78)
Insel-Verlag, Leipzig, 1913
|
Rainer Maria Rilke: Álommal koronázva – 2. rész, Álom (I-XXVIII.)
XIV
ÉJ dől illatával a parkra, csillagai csöndben nézik, ahogy a hold – a fehér sajka – hársfa hegyére igyekszik.
Távolról szól a szökőkút-hang, egy mese, régmúltba tűnve, – és aztán halkan alma zuhan magas, mozdulatlan fűbe.
Kis dombról éji szél libben ki, vén tölgyfasoron viszi át, kék lepkeszárnyán cipeli, az újbor súlyos illatát.
1896, bizonyára június
In: Rainer Maria Rilke első versei, Álommal koronázva, 71-85. old. (78. old.)
Insel-Verlag, Leipzig, 1913
(fordította: Tauber Ferenc)
|
2 hozzászólás
“Kis dombról éji szél libben ki,
vén tölgyfasoron viszi át,
kék lepkeszárnyán cipeli,
az újbor súlyos illatát.”
Nagyon szép költői kép. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm, Rita!