Rám talált egyszer a szél,
s a lét viharába dalolt,
s így lett sötétebb az éj,
s a hajnal lélekig hatolt…
Láttam már ezer vihart,
vízparton ár ostromolt,
s lelkeket, hol a fény kihalt,
szemükben téboly bomolt…
És láttam ha csendes a tűz,
kelti otthon melegét,
félelmet, s gondot elűz,
hallgatva ezer mesét…
És hallottam szomjúhozót,
kórházban ezret is tán,
és ott álltam mindegyiknél,
vízzel a kézben, sután…
Rám talált egyszer a szél,
s a lét viharába söpört,
már nem is sötét az éj,
s a hajnal sem amely megölt…
4 hozzászólás
Szomorú hangulatú a versed, de mégis nyugalmat áraszt. Nagyon szép gondolatokat rejtettél benne. Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Köszönöm, kedves Panka
Kedves András!
Szerintem ilyen szél, már sokunk életvízét, élettüzét korbácsolta már fel.
Remek vers.
Tetszett.
Üdv: József
örülök, hogy tetszett, kedves József
köszönöm