Mert végül is
Mert
végül is
elvész minden majd
a porban megmaradt lábnyomodra is ráhasal
egyszer a rozsdával vajúdó
ködös őszi eső
jeled meg nem marad
az idő mohás köldökén enyészik lassan
és pihés kis angyalka önkényeskedik
majd
a tavaszi madárdallal
magába nyeli mohón a hangot
elveszik a dallam
szárnyat növeszt majd
hogy
magasba szálljon
mert végül is
elvész majd minden
hisz egyéb törvény nincsen
átszövődik minden egy más
világba
talán egy nyomkereső poéta
vértforralón zavart tekintete
mi még szomjasan kutatja át
a tájat
átfésüli mohón
mint éhes sas a borzas fákat
majd unottan köp egy laposat
és terhétől meggörnyedve megy tovább
nem hallhatja ő sem örökké
a süket köveknek
suttogó vízcsobogását
nem látja meg már az
őszi erdő
hogy bont aranylón huzatos
ágyat
és hogy ringatja el a szél
a kopaszodó fákat
a költő rezzenő lelke
nem száll többé versenyt
a lehulló levéllel
hisz őt is beskatulyázzák
mert elveszik majd minden
akár a csodákat remegtető délibáb
mi nyári illúziót gőzölög
csupán
elrejti szeplőit
szégyenli a táj
megrepedt tenyerét mutatja
az égnek fel
esőre várva
nem kap itt feloldozást semmi
hisz minden elveszik
Jézus keresztre hullott
bús feje
vért könnyezik
értékét veszti minden
egyszer majd e vers is elveszik.
Rigó Tibor: 1961 –
Weil schließlich
Weil
schließlich
alles geht verloren
auch deine im Staub hinterlassenen Fußspuren wegwischt
einmal den mit Rost beschäftigte
nebliger Herbstregen
deine Spur wird nicht bleiben
verdorrt langsam auf dem moosigen Nabel der Zeit
und der flauschige kleine Engel willkürlich
dann
mit dem Frühlingsvogelgesang
er schluckt den Ton gierig herunter
die Melodie geht verloren
es wird Flügel wachsen lassen
das
er hochfliegen kann
denn schließlich
alles wird verloren sein
weil es gibt kein anderes Gesetz
alles ist verwoben mit einem anderen
Welt
vielleicht ein Spursuchender Poet
mit seinem Blut kochendem verirrten Blick
der noch alles durstig durchforscht
die Landschaft
durchkämmt es gierig
wie ein hungriger Adler die Laubbäume
dann spuckt er einmal flach langweilig
und gebeugt von seiner Last geht er weiter
er kann es auch nicht ewig hören
an den tauben Steinen
flüsterndes Rinnsal von Wasser
der herbstliche Wald
kann es nicht mehr sehen
dass es mit goldenem Leinen bettet
das Bett
und wie es vom Wind bewegt werden
die kahlköpfigen Bäume
die zitternde Seele des Dichters
konkurriert nicht mehr
mit den fallenden Blättern
denn er wird auch schubladisiert
denn alles wird verloren gehen
wie auch die Wunder schüttelnde Fata Morgana
was für eine Sommerillusion
sorgt nur
verbirgt die Sommersprossen
die Landschaft schämt sich
zeigt seine rissige Handfläche
en Himmeln
auf Regen wartend
hier komm niemand ein Opfer
denn alles wird verloren
auf dem Kreuz fallende
Jesus Kopf
Tränen blutet
alles verliert seinen Wert
irgendwann wird auch dieses Gedicht verloren gehen.
Fordította: Mucsi Anta-Tóni
4 hozzászólás
“egyszer majd e vers is elveszik.”
Kedves Tóni!
Amíg van, aki olvassa és lefordítsa, addig nem.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm, Rita…üdv Tóni…
Kedves Tóni,
Lélegzetelállitóan szép ez a forditás.
“elvész minden majd
a porban megmaradt lábnyomodra is ráhasal
egyszer a rozsdával vajúdó
ködös őszi eső
jeled meg nem marad
az idő mohás köldökén enyészik lassan
és pihés kis angyalka önkényeskedik
majd
a tavaszi madárdallal
magába nyeli mohón a hangot
elveszik a dallam
szárnyat növeszt majd
hogy
magasba szálljon”
Páratlan versképei, filozófiai mélységei lenyűgözőek.
Szeretettel gratulálok.
napfény
Kedves Napfény, koszönöm az olvasást, de a dicséret Rigó Tibort illeti, ezek az ő szavai. Én csak remélem, hogy a német fordításomba, ha valamennyire is, de siekerült elérni elérnem ugyanezt, habár egy magyar verset visszaadni más nyelven lehetettlen. Itt George Bernard Shaw szavait idézem: ” ?Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: Ha magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna!…üdv Tóni…