Sápadt árnyékkal a hátam mögött,
rovom mocskos utcák kövezetét,
s a reklámtáblák rémisztő szájukkal,
mint megannyi éhes vérszívódenevér
belemarnak a járdára terülő sötétségbe.
Úgy köhög körülöttem ez a beteg világ,
hontalanok sírják éjjelente a vágy dalát
s komisz reggelre ébredő holnapban sem
rejtőzik semmi féle enyhet adó megváltás,
itt nem csönget be soha sem a postás,
új levelet, új reményt hozva csilingelő szóval.
Még alszik a város, oly idilli köd lep be mindent,
nem látni a végtelen elterülő szennyet,
s a két lábon járó csupasz érdektelenséget,
mert ilyenkor álmát alussza a kapzsiság,
s nem száguldozik luxusautón a mohóság.
Iszap szagú valósággal a vállam fölött,
mint óriáskígyó tekereg gyomromban az émelygés,
hisz’ tudom egyedül járom e konok világ rejtekét,
céltalan keringő szavaimmal fogaim között,
sápadt árnyékkal a hátam mögött.
6 hozzászólás
Drága Tündi!
A világ már csak ilyen, ahogy levázoltad.
Gratulálok!
szeretettel-panka
(azért vannak szép napok is)
Drága Panka!
Köszönöm, hogy ilyen hű olvasóm vagy!
Persze, biztos vannak szép napok is…
Szeretettel ölellek: Tünde
Kedves Zuzmara!
Igazán remek képet festettél a mai világról.
Elgondolkodtam, és rájöttem, ugyan ezeket a képeket látom nap mint nap én is.
Tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Köszönöm, hogy olvastál kedves Harcsa!
Szeretettel láttalak: Tünde
kedves zuzmara!
szeretem a szürreált, csak azt nem, ha ez a valóság. Azt érzem, hogy számodra ez…mégis belengi valami misztikum, de lehet, hogy ez csak a fantáziám szüleménye
borzongató volt
szeretettel: Cal
Kedves Cal!
Örülök, hogy olvastál!
Misztikum? Aranyos! A sötét árnyéka mindenkinek meg van…
Szeretettel láttalak: Tünde