Sokadszorra állok már a szakadén szélén,
Megértését sosem kérném.
Így alakultak a dolgok,
Szabadulni már nem tudok.
Megbánt tettek…
Vagy netán mégis megérte?
Nem, nem hiszem, ostobaság,
S a jelent határozza meg már…
Csónakba visszaszállva,
A parton remegő talpon állva,
Itt vagyok ismét…
Ez egy újabb rossz döntés?
Valami talán ép maradna,
Ha belül nem fanyargatna,
A világ ahová eddig menekültem,
Ott bújhattam el, egyedül…
Fiatalnak érzem magam,
De nincs mi megtartana.
A kitartás, a szorgalom a fontos,
Ne csak a külső jelentsen gondot.
Sokadszorra állok a szakadék szélén,
Táncolva a peremén, az élén,
Talán még utoljára összeszedem magam,
S utolsó szavam is csak egy halk remény marad…