Susogó lombok árnyékában ülök,
néha rám kacsint a néma napsugár,
mindig a múltról mesélnek a szellők,
milyen a jövő, ami még reám vár?
Mit hozhat a holnap, derűs égboltot,
boldogan repkedni, mint a délibáb?
Vagy menykővel sújtott könnyes napokat,
és pokol köveit róni mezítláb?
Elhozna téged, csókjaid záporát,
amint sétálunk a virágos réten,
hajnali gyönyör fakadó zamatát,
álmosan pihenni puha kebleden!
Melletted ébredni minden hajnalon,
érezni ahogy átjár a boldogság,
együtt sírjunk a nehezebb napokon,
veled élni, az lenne a mennyország!
1 hozzászólás
Szep vers mint ahogy megszoktuk toled.