Úgy elhagynám a színpadot,
A vastaps sem a régi már,
Rám nem vártak de itt vagyok,
És látom, ennek nincs határ.
Még érezném az illatát,
A színésznőt – de megfagyok,
ki egykor még a színre várt,
most lentről néz ha fent vagyok.
Én játszok még komédiát,
A műmosolyt is vállalom,
Majd megbánom a nagy hibát,
s a főszerepet átadom.
3 hozzászólás
Bizony, amikor a függöny legördül, nem jó tovább a játék. Igazad van!
Nagyon oszinte es remek vers ,nagyon tetszik,kituno munka.
Kedves Yetifiú!
Mindnyájan játszunk egy kicsit, talán. S a siker boldogság nélkül fabatkát sem ér. És változnak a szerepek, ki egykor a rivaldafényben állt, az most “csak” a súgó…. de játszani kell…
Örülök, hogy olvashattam, és ne bánd a főszerepet!
üdv, eszkimo.