Hallottam ma reggel zokogni a fákat,
hozzám hajolva kértek vigasztalást.
Úgy feszült tar testükön a konok bánat,
mint elrongyolódott ónszürke palást.
A tavasz már a fagy lába előtt térdel,
esdekel, mint holmi betolakodó.
Hiába pörölök mindegyre a téllel,
kacagva hullik a szívemre a hó.
2006. március 17.
6 hozzászólás
Úgy néz ki Te is tudod, hogy a legnagyobb hatást a keresztrímekkel lehet elérni. Ez beüt.
Nem idézem be az utolsó két sort, csak azt a szót, ami igazán kiemeli és JÓ verssé teszi
“szívemre”
Egyetlen furcsaságot látok benne, amit én nem értek. Miért ott van az utolsó sorban a névelő?
Misi
… egyszerűen figyelmetlenségből 🙂 Ha nem szólsz, észre se veszem – egyszerűen hiányzik egy névelő.
“kacagva hullik a szívemre a hó”. Máris javítom és köszönöm 🙂
Szia! Engem is a szép keresztrímek fogtak meg a műben. És az utolsó sor (is) gyönyörű! Meg a hasonlat az első versszak végén. Meg az egész. 🙂 Poppy
Köszönöm, kedves Poppy, örülök, hogy tetszett 🙂 Neti
Nagyon tetszik a versed Netelka:)
Kedves sleepwell, hálás vagyok a figyelmedért, nagyon köszönöm 🙂