oly hirtelen elszaladt,
úgy mint egy megfagyott
némán sikoltó pillanat
tizenkét év
és mennyi fájdalom,
hány feléd szálló
keserves álmom
– nem is tudom…
tizenkét év
– tán még most sem hiszem,
hisz itt kéne lenned,
fognod kezem
– együtt nézni szilveszterkor
fényes csillagunk,
együtt örülni boldogan,
hogy nagyszülők vagyunk,
együtt haladni az idő
bársonyszőnyegén
gyűjtve az emlékeket,
hogy "együtt Te meg én…"
…de nem lehet
– csak képzelet –
a tizenkét év ellopta
a perceket
s csak a gondolat
mi itt marad
(őrzöm,
míg világ a világ)
6 hozzászólás
Szép emlékezés.Ilyenkor nehéz bár mit is mondani.
Szeretettel:Selanne
Köszönlek 🙂
Nagyon tetszik!
Gratulálok. a.
Köszönlek, Antonius 🙂
Gyönyörű,igaz, őszinte!!Talán ezek a szavak illenek rá leginkább:-)
Gratulálok
Kedves Csenge – köszönlek 🙂