Oszladásnak induló test,
Porhüvely mi nem ereszt…
Férgek lakmároznak…
Belőlem…
Lelkem láncokban, hullám felett,
Nézi mi lett, hová vezetett…
Minden falatnál…
Sikolt…
Néma magány, üres üveg,
Gyógyszeres doboz földre dőlve…
Üveges szemmel…
Bámul…
Ennyi volt, befejeztem,
Nem kell több szenvedés nekem…
Menekülni könnyebb…
Végleg…
Megsiratnak? Nem érdekel…
Egyedül vagyok, semmi sem kell…
Enged a szorítás, indulnom kell…
Túloldalt várnak rám, Charon evez…
1 hozzászólás
Ismét valami keserűség! Ez lenne a torz valóság?