Egy árny fut az út túloldalán.
Világol a Hold fényes szőkesége
a színezüst járdán, ahol lépdel
illatba burkolt lelkemmel a nyár.
Unom már, hogy belerokkanok
a szürkeséggel futó szerelembe,
újat kellene már kitalálni.
Nézem, villámlik a menny felettem,
az árnyékra csillagzápor hull.
A Hold pimasz grimasszal nevet
ameddig élek, védelmet kérek!
9 hozzászólás
Kedves Ica! Olyan szépen, érzékletesen fested a képeket, mintha vászonra festenél. Látom a Hold fényes szőkeségét, a színezüst járdát. Egyszerűen szép. Jelentem: én nem unom, sőt! Sok szeretettel üdvözöllek: én
Köszönöm szépen kedves Laci a soraidat. igazán jólesett.
Üdvözlettel: Ica
Kedves oroszlán!
Nagyon szép hasonlatok!
Mint ezek a sorok:
"Világol a Hold fényes szőkesége
a színezüst járdán, ahol lépdel"
Szeretettel gratulálok:sailor
Köszönöm kedves Sailor a hűséges olvasásodat!
Szeretettel: Ica
Csodás képeket festesz, drága Ica:
"… a színezüst járdán, ahol lépdel
illatba burkolt lelkemmel a nyár."
Az utolsó sor nagyon találó, egyetértek!
A te kezed alatt az unalom is ilyen csodaszéppé válik. Nagyon tetszik!
Ölellek!
Ida
Köszönöm a tetszésedet drága Ida!
Ölellek szeretettel: Ica
Drága icám!
Versedet többször elolvastam.
Próbáltam megragadni, mi teszi olyan különlegessé?
De eleddig, nem jöttem rá.
Talán a párhuzam, a sejtelmesen megfestett alkony képei, a rosszat sejtetető árny nyugtalanító jelenléte, a külső,
s a belső élmény, az elszürkülés fenyegető, nyomasztó élménye között.
Talán!
Az unalom, egyébként változtatás kapuja.
Szeretettel gratulálok szép, talányos versedhez.
Üdvözlettel: Ildikó
Drága Ildikó!
Úgy érzem megfejtetted a versem lényegét.
Nem különleges, csak természeti képekbe burkolt érzelem.
Ölellek szeretettel: Ica
Unom már, hogy belerokkanok
a szürkeséggel futó szerelembe,
újat kellene már kitalálni.
Védelmet kérsz s biztos meg is kapod