Mi ismerjük egymást, beszélek hozzád!
Itt vagyok, most már, csak egy rönk
-tégy velem csodát!
Alkoss belőlem most -mint fönt,
voltam- egy tovább éltető vallomást.
Vezesd rajtam végig az ujjad,
hátha érzi majd benne azt a
megmásíthatatlan új formát,
a kezed nyomát,
amely másnak is jelent majd csodát.
Nézz a szemeddel, de láss a lelkeddel,
mert amihez nyúlsz, benne
az életet érezned kell.
Idáig a kezdetektől nincs megállás,
ahogyan a szívedtől,
kezed melegétől
ahogyan belőlem, e rönkből
a régi élet születni vágyik,
ezt tedd, mert minden időben ez a cél!
Amíg zöld életem volt, árnyat adtam,
enyhítő gyönyörűséget,
de ezentúl másként folytatódjon ez az élet.
Most másként legyek az ember lelkének
továbbélő csodája,
így valósul majd meg elmúlt száz éven álma.
Mert mindig büszke voltam, viaskodtam
idővel, emberek érdekével, de ez már a múlté.
Most te választod meg a jövőnket,
kezedben, lelkedben te szabod meg az időt-
fakalapácsod indítsa el a vésőd,
mert törvény vezeti az életet!
Énekelj, zajongj, üsd a vésőd, alkoss, amíg élsz,
mert hidd el, amíg élsz, téged is,
de mindenkit, mindenkor az alkotás éltet.
9 hozzászólás
Kedves Lajos!
´Utolsó kérésed´tele buzdításal!
Egy új ketdettel!
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Nem hosszú életidőmben azt tapasztaltam, hogy minden kezdés valamilyen élménnyel gazdagít bennünket.
Az meg pluszt jelent, amikor az ember alkotásával járul hozzá az élet-öröm megosztásához.
Örülök, hogy erre jártál és te is így látod.
Barátsággal, Inda.
Kedves Lajos!
Megható a fa utolsó kérése, de igen, tovább akar élni, és az jó, mert még egy darab tűzifában is élet van, illata van és mesél… Nagyon szép tartalommal töltötted meg a versed.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Olvasom, látom, nem kell sokat mesélni arról, amikor valaminek, valamiféleképpen meghosszabbítjuk a létezett életét, legyen az bármi. A múlthoz, itt a fa régi életéhez alkotással, más örömére hozzáadunk valamit és ez emberközelben mindenre vonatkozik. Hozzászólásodban a tűzifával is ugyan ez játszódik le.
Szeretettel köszönöm a hozzászólásod. Inda.
Kedves Ida.
Igen jól értzékeled az élet, vagy a volt élet folytatódását. Az ember fia, számtalan napi teendője közt mindig is valaminek a folytatódását követi, viszi véghez, még a maga folytatódását is, idő-határok között biztosítja. Egész életünkön át ezt a valaminek a folytatódását látjuk, tapasztaljuk, hát az ember felé mért ne lenne a kiszáradt fának is kérése?
Örülök, hogy benéztél hozzám.
Üdvözlettel, Inda.
Szia!
Az utolsó kérés versed tele van életigenléssel, hogy mindenki alkot, teremt valamit, és ez jó. A jövőnkért tenni kell- nagyon jó a záró rész- biztat, lelkesít is egyben. Tetszett- üdv hundido
Kedves hundido!
Észrevetted, amit a fönti versben mondani akartam. Két ember között ( nő-férfi ) az életteremtése is egy csodálatos alkotás, az élet műve, amely magában hordozza a jövőt. Örökké ismétlődő feladatunk ennek a jövő-biztosításnak az ismétlése. Gyermekeinkben önmagunkat ismételjük újra és újra.
Köszönöm az olvasást, igenlő, kedves szavaid.
Üdvözlettel, Inda.
Alkotásra buzdító remek versedhez szeretettel gratulálok!
Ica
Kedves Ica, köszönöm az olvasást.
Az életnek, valahogy, valamiféleképpen folytatódnia kell és ebben hiszek is.
Szeretettel Inda.