Rőzsének hamvadó parazsán,
Fáradt szemem távolba réved.
Könnybe vakuló káprázatán,
Még fel-fellobban tűnt emléked.
Lázas éjjelek…
Mint lomb mögött a nyári égbolt,
Álmodó gyerek
Szemed, oly kéklő messzeség volt…
Szél futta hajad,
Már nem feledheti az ember,
Elhaló szavad,
Még bennem zúg, akár a tenger…
Régi bánatok
Fellengenek az esti szélben…
Ordas farkasok
Lapulnak már a szürkeségben…
Kihunyt a tűz, vacogva állok,
Zuhannak már a múló fényben
Vak csillagok, s halott virágok
Sóhajtanak a messzeségben…
18 hozzászólás
Igazi lírai hangulatú vers, szépek a költői képek. A vers ritmusának lüktetése kifejező atmoszférát teremt, a keresztrímek tisztán összecsengenek.
Gratulálok szép alkotásodhoz!
Alberth
Albert! Köszönöm szépen.
Üdv. a.
Kedves "antonius"!
"Alberth" már mindent elmondott, én már csak a ponszámokat tudom adni.
A.í.: Faddi Tamás
Tamás! Köszönöm Neked is.
Üdv. a.
Szia at!
Fájó, de csodaszép! A címe is borzongató.
Az egész egy hatalmas lemondó sóhaj. Neeeeeeeeeeeeeeeeeee!
A tűz nem tud kihunyni! Táplálni kell! Összekaparni hozzá a legapróbb kis rőzsécskét, s feléled újra.
Nagyon jó vers, de hatalmas lemondó sóhajnak tűnik. A Napvilágon jöttem rá arra, hogy a költészetben nem csak a vers a fontos, az ember is. Talán méginkább. Ezért ez itt megráz, bármennyire csodaszép. Muszáj ötöst adnom. De mire is? Csakis a vers technikai oldalára.
És jövök még! Csak írj!
Szeretettel: Kankalin
Kankalin kedves!
Köszönöm a törődést, az értékelést. Azt, hogy jössz még, nem veszem fenyegetésnek.
Üdv. a.
Kedves Antal!
Remek vers.
Igazán tetszett.
Üdv: József
Józsikám! Az elismerésed sokat számít nekem.
Köszönöm, hogy olvastál, értékeltél. a.
Kedves Antonius!
Ezek után én mit is tudnék még írni? Csak olvaslak, olvaslak, és mindig várom az újabb alkotásaid, mert mindegyik rejt számomra valami újat, valami meglepőt, de ugyanakkor szépet, szívet melengetőt, vagy éppen szívszorítót,- mint ez is.
Megint csak nem hiába vártam, mert ez a versed is gyöngyszem a számomra.
Szeretettel:
Hamupipő
Kedves Hamupipő!
„Ezek után én mit is tudnék még írni?” Hát például, hogy zseniális, vagy, hogy utánozhatatlan, meg ilyesmiket. 🙂
Köszönöm figyelmed. a.
Kedves Antal!
Nagyon szép verset írtál.Tartalom forma ,minden tökéletes ,de valami mégsem.A fájdalom az a beletörődő fájdalmas érzés ami az utolsó két sorból árad az a világ tökéletlensége,hogy az is elmúlik ami szép, ami jó.A szép benne mégis az,hogy emlékként megmarad minden apró rezdülés,mint ebben a versben.""Még fel-fel lobban tűnt emléked."Gyönyörű,gratulálok!
szeretettel üdv:Vali
Csatlakozom minden dicsérő szóhoz.
Üdvözlettel: Daniel
Kedves Antal!
Rettenetesen nehéz elviselnünk olyan valaki elvesztését akit nagyon szeretünk.
Mély fájdalmad nagyon meghatott. "Kihunyt a tűz vacogva állok"
A versed mindenféle szempontból tökéletes.
Üdv.: Margó
Tökéletes, gyönyörű a maga nemében!
Elismerésem Testvér!
ruca
Nagyon szép emlékezés! Gratulálok!
Üdv.: Hópihe
Csodálatos vers, tetszik. Többször is elolvastam.
Szeretettel: Eszti
Igen, kedves Antal!
Ez is, és a többi versed – mint a kötetedben – valamennyi megragadó.
S így lehet, a tudásoddal szépet alkotni abból is, ami nagyon fájdalmas.
Örülök, hogy olvashattam.
Kata
Nagyon szépen köszönöm mindannyitoknak, hogy időt szakítottatok rám és olvastatok, véleményeztetek. a.