Mondd, hol voltál akkor,
Mikor én kerestelek,
Mikor az én csalogányom
Dúdolt bele a fekete éjbe
Kétségbeesve, s
Elfeledetten,
Mikor én küldtem ezer
Varjút, hogy tépjenek ki
Minden elhintett remény
Magot szívemből,
Reménytelenül, s
Szenvtelenül,
Mikor én szaggattam ezer
Falevelet, hátha felkapja
A szél, s üzenetemként
Sodorja majd eléd,
Nem tudom hol voltál…
De most, ha erre szállsz is,
Megkésett vándormadárként
Utad vezessen másként…
2 hozzászólás
Kedves Hayal!
Gyönyörű sorok!
Nincs mit hozzászólnom. Csak gyengíteném vele az alkotást! 🙂
Nagyon szép!
Gimesi
Köszönöm, nagyon örülök, hogy így gondoltad, és írtál! Az ilyen sorok pedig semmilyen alkotást nem gyengíthetnek, csak erősíthetnek!:-)
H.