Kitekintenék vágyam ablakán,
de nem bírok.
Vastagon átszőtte a homály.
Alig-alig szűrődik be a fény.
Szürkület.
Sötétségbe burkolózott ég.
Ólomként rám telepedett.
Megreked.
Visszahúz, nem enged.
Fényt, fényt, fényt, fényt!
Kiáltok.
Üvöltök a segítségedért.
Ragyogj, ragyogj, ragyogj!
Ébredj!
Derűt, mosolyt varázsolj!
Mert, ha ezt nem teszed,
a sötétség
elragad, magába temet.
7 hozzászólás
Kicsit szomorú ez a versed kedves Noémi. Talán a vágyad ablakán van egy kis rés, amin kilátsz, csak figyelj a szíveddel. Tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves József! Örülök, hogy újra elolvastál.
Mély belső küzdelemről árulkodik versed. Ha ilyen csodálatosan szavakba tudtad foglalni, nem nyelhet el a sötétéség.
Szeretettel: Rozália
Kedves Noémi!
Igen, a "fény" és a "sötétség" sokat hadakozik egymással. Remélem neked a fény jut! szépen megírtad!
Barátsággal Panka!
Kedves Rozália! Megtisztelve érzem magam, mert elovastál, és véleményt írtál. Köszönöm.
Kedves Panka! A fény olykor vakít, igazán akkor jön jól, hamár nagyon nyomaszt a sötétség. Köszönöm, hogy elolvastál.
Keves Noémi!
Olyan kicsit kaparósnak érzem, pozitív értelemben.
Versedben, nagyon jól tudtad ötvözni a nyers természetes hangulat elemeket, a klasszikus költészeti elemekkel!
A kaparós, a helyzetből való kikaparás küzdelmét értettem!
Gratulálok munkádhoz! Üdvözlettel: Metal Koala
Kedves Noémi!
Nekem nagyon tetszik a versed, a rímek meg minden, ahogy megszerkesztetted..
KLassz 😉