az emeleti ablak nyitva
a függönyt ostorozza a szél
ki-ki csapja a bérház koszos falára
megsárgult menyasszonyi fátyol
óriás őszi falevél
szebb a színhiányos lámpafény
a rákóczi út pocsolyái otthonossá válnak
ha csak a következő gázolásig is
míg a kerék és a benzingőz újradefiniál
aszfalt-szépség fönn is ami ég volt
ahogy bokrok és fák sincsenek már
a csillagok is csak izzósorokként
jelzik a messzeséget
magunkra húztuk a börtön falait
nekem csak az az ablak
ami a másik világba vezet
minden este hazafele úgy képzelem
te hagytad nyitva nekem
2 hozzászólás
Szia! Ez jó. Tetszik.
Szia, szép vers, nagyon.
Gergő