Feszült a villamosszék, pörög az álomkerék,
mára vércse lett a tegnap még ugráló veréb.
Tipeg, mi több, rohamtempóban lohol az idő,
zöld töviskoszorúból lett ennyire őrjítő.
Feszült a villamosszék, pörög az álomkerék,
a békakirály megcsókolja varangyos nejét.
Nem várja, hogy megjelenjen a cuki hercegnő,
a folyvást "ki vagyok énről" posztoló hencegő.
Feszült a villamosszék, pörög az álomkerék,
Emmy nem érez, csak játssza a lélekkel telt zenét.
Meghajlik, magához nyúl a kezdetlen téridő,
menjen, múljon el, maradjon és jöjjön, ami jő.
4 hozzászólás
pörög a szék….ívet húz a feszültség….csókra csattan a vég….s jön a jövő, ami nincs
– i –
Kedves Imre!
Nincs, pedig egy életet adunk érte, a jelen pillanatot.
🙂
Kedves Kata!
Elmélkedni jó, 🙂 és nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Húúú… milyen izgalmas, és bizony hamarosan vége annak is aki a villamosszékben ül.
…és Te ilyen rémségeken elmélkedsz? Nahát…
A versed Kitűnő! Én mégis borzongok.
Szeretettel: Kata