Kővé dermedő, kába kulcslyukon,
Döbbent tenyérrel pajzsod súrolom.
Bronzba önteném horkoló ajkad,
Tekintetedből nemes csönd sarjad.
Gavallér elméd felszabadulás,
Rejtett igazad éltető sugár.
Gereblyézd el megtorpant nappalom,
Részeg estéim elsirathatom!
Facér táncot járó, éhes trükkök,
Ne faljátok fel a vodkafüttyöt!
Pucér padok közt sóvárgó tömjén,
Sumér rabok kábítószert köpvén;
Hozzátok le a mosolygó kórust,
Ragyogjátok be a komor tónust!
Esztelen omladékon lebegek,
Kaftánomba dugom a kenyeret.
Fogságba ejt a réti hadjárat,
Turbánnak látom régi sapkámat.
Míg méregzöld oldatot nyeldeklek,
Téveszméim tombolán nyerhetnek.
Vázába ültetem sárgalázam,
Sárba fulladok a fürdőkádban,
Vodkafütty zengi megalkuvásom,
Lila pocsolya földi világom.
5 hozzászólás
Abszurd látomások visznek vissza versedben a régmúlt világába, a kótyagos mámor részegségében öltve testet. Elképzelem a kaftános, turbános alakot, aki sárgalázat tesz vázába…Hmmm…:)))))
Delíriumos képek, valahol a tudat mégis… tetszett!
aLéb
Kedves Irén!
Tetszik az értelmezésed, miszerint a régmúltba vezeted vissza a vers mondanivalóját.
Valóban bennem is megvan ez a vágyakozás, főleg a főiskolai évek után, amikor sokkal több esemény, inger és mámor volt az életemben, mint most.
De ezt most egy szenvedélybeteg ember perspektívájából írom, aki vergődik, és kiutat keres a problémáiból. Ezért a szándékosan homályos, abszurd képek.
Ennek hatását viszem át a következő néhány írásomra is.
Köszönöm szépen.
Üdv.:Tamás
Kedves aLéb?
A tudat mégis a helyén van? Igen, józanul próbáltam úgy írni, mintha tudatmódosító szer hatása alatt lennék. Én magam nem élek ezekkel. Csak foglalkoztat, mit látnak és éreznek át az ilyen emberek.
Köszönöm a kritikát.
Üdv.:Tamás
Kedves aLéb!
Józanul írtam a verset, de megpróbáltam úgy kifejezni magam, mintha tudatmódosító szer hatása alatt volnék.
Én magam nem élek ilyen szerekkel, de érdekel, mit látnak és érezhetnek az ilyen emberek.
Köszönöm szépen a kritikát, és örülök, hogy tetszett.
Üdv.:Tamás